Sürgős hívás szakította meg a Sólyom-Abbász találkozót

Vágólapra másolva!
A palesztin hatóság elnökével, Mahmúd Abbásszal is találkozott szentföldi körútján Sólyom László. A köztársasági elnök és Abbász Ramallahban tárgyalt, de a beszélgetést meg kellett szakítani, mert az amerikai külügyminiszter sürgősen akart telefonon beszélni a palesztin elnökkel.
Vágólapra másolva!

"Magyarország inkább a társadalmi megbékélés elősegítésével, semmint közvetítéssel tud hozzájárulni az izraeli-palesztin viszály rendezéséhez" - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök egy ramallahi sajtóértekezleten, amelyet Mahmúd Abbász palesztin elnökkel együtt tartott. Abbász szerdán délelőtt találkozott a szentföldi látogatáson járó magyar államfővel.

A kiélezett gázai helyzet kihatott a köztársasági elnök látogatására, a palesztin-magyar elnöki megbeszélésekre is. A tárgyalóküldöttségtől szerzett értesülés szerint a két elnök megbeszélését Condoleezza Rice amerikai külügyminiszternek a palesztin elnököt kereső telefonhívása szakította meg.