Legális lehet a melegházasság Norvégiában

Vágólapra másolva!
Az azonos neműek házasságának elismerését javasolja a balközép norvég kormány, s az NTB norvég hírügynökség szerint az indítványt várhatóan a parlament is jóváhagyja. Az ország '93 óta elismeri az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát.
Vágólapra másolva!

- A homoszexuális párok életközössége ugyanolyan értékes, mint a heteroszexuális pároké. Az új törvény nem gyengíti a házasság intézményét, ellenkezőleg, erősíti azt. A házasság nem lesz kevésbé értékes azáltal, hogy többen élhetnek vele - hangoztatta pénteken Anniken Huitfeldt gyermekügyi és esélyegyenlőségi miniszter a tervezetet ismertetve.

A minisztertanács által elfogadott javaslat a polgári és a templomi esküvő, az örökbefogadás, nők esetében pedig a mesterséges megtermékenyítés intézményét is megnyitná az azonos nemű párok előtt.

A törvénytervezet csak lehetőséget teremt a templomi esküvőre, a lelkészeket és egyházakat nem kötelezi azonos nemű párok esketésére.

A skandináv országban már 1993-ban bevezették az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát, az új törvény ezt a jogintézményt váltaná fel.