Lebegteti az olimpia bojkottját Pöttering

Vágólapra másolva!
Pekingnek tárgyalásokat kell kezdenie a dalai lámával, ellenkező esetben az európai államoknak meg kell fontolniuk az olimpia bojkottját - mondta Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke. Az unió sportminiszterei a hét elején ellenezték a pekingi olimpia bojkottálását, mert szerintük az nem lenne hatással a kínai politikára.
Vágólapra másolva!

Indokoltnak tartja a nyári olimpiai játékok bojkottját Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, ha Kína továbbra is elutasít mindenféle párbeszédet a dalai lámával, a tibetiek szellemi vezetőjével. A politikus a Bild am Sonntag című német vasárnapi lapnak kijelentette: "Pekingnek döntenie kell. Haladéktalanul tárgyalásokat kell kezdenie a dalai lámával. Ha ennek nem lesz jele, akkor indokoltnak tartom a bojkott-intézkedéseket".

Pöttering azt mondta: "Nem szabad kizárni a pekingi olimpiai játékok bojkottjának a lehetőségét. Sikeres olimpiát szeretnénk, de nem a tibetiek elleni kulturális népirtásnak az árán, amiről a dalai láma beszél. Az Európai Parlament szerdán vitatja meg a tibeti fejleményeket. Pöttering közölte, kezdeményezni fogja, hogy az EU tagállamai alakítsanak ki közös álláspontot az emberi jogok védelméről Tibetben.

"Kína fontos partner Európa számára, így például a globális felmelegedés elleni küzdelemben. A párbeszéd és az együttműködés kölcsönös érdek. A tibeti népet azonban nem szabad ezért feláldozni, mert önbecsülésünket veszítenénk el vele" - hangoztatta a kereszténydemokrata politikus. Az Európai Unió sportminiszterei a hét elején tartott szlovéniai megbeszélésükön ellenezték a pekingi olimpia bojkottálását. Úgy vélték, a korábbi olimpiai bojkottok megmutatták, hogy az ilyen fellépéssel csak korlátozott hatás érhető el.