Horvátország is elismerte a független Koszovót

Vágólapra másolva!
Magyarország mellett Horvátország is elismerte szerdán Koszovó függetlenségét. A horvátországi szerb kisebbséget képviselő miniszterelnök-helyettes emiatt benyújtotta lemondását. Megfigyelők szerint a döntés felboríthatja Zágráb és Belgrád kényes viszonyának egyensúlyát.
Vágólapra másolva!

Ivo Sanader horvát miniszterelnök jelentette be a korábbi szerb tartomány független államként való elismeréséről hozott zágrábi döntést kormányának szerdai ülése után. Hozzátette: Zágráb azután létesít diplomáciai kapcsolatokat Koszovóval, hogy megismerte a koszovói alkotmány tervezetét.

A döntés nyomán benyújtotta lemondását Slobodan Uzelac miniszterelnök-helyettes, aki a horvátországi szerb kisebbség
képviselője a horvát kormányban. Sanader azt mondta erről a médiának, hogy megérti Uzelac döntését, de nem szándékozik elfogadni a lemondást.

Horvátország belgrádi diplomáciai missziója zárva tartott szerdán a zágrábi bejelentés napján. A képviselet épületének ablakait kevéssel a bejelentés előtt acélredőnyökkel látták el. Megfigyelők szerint az elismerés felboríthatja Zágráb és Belgrád kényes viszonyának egyensúlyát. A horvátok és a szerbek véres háborút vívtak egymással 1991 és 1995 között.

A magyar külügyminisztérium már korábban bejelentette a nap folyamán, hogy Magyarország elismerte a független Koszovót. A bolgár külügyminisztérium csütörtökre jelezte az elismerés bejelentését. Néhány bolgár család, biztonságát féltve, már a hivatalos szófiai bejelentés előtt elhagyta Szerbiát - közölték diplomáciai forrásból.

Megfigyelők szerint a bejelentett budapesti és zágrábi döntés, illetve az előre jelzett szófiai elismerés csapást mért arra a szerb kampányra, amelynek célja, hogy elejét vegye az egy hónappal ezelőtt kikiáltott koszovói függetlenség további nemzetközi elismerésének. Az a tény, hogy Szerbiával szomszédos országok is elismerik Koszovó függetlenségét, rá kell hogy ébressze Belgrádot: nem marad el a független Koszovó európai elismerése - idézte diplomaták véleményét a brit hírügynökség.

Hajredin Kuci koszovói miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett szerdai nyilatkozatában, hogy nemcsak Koszovó számára jó hír a magyar, a horvát és a várható bolgár elismerés, hanem a szerb népnek is, hiszen Budapest és Szófia hangsúlyozza, hogy pártolja Szerbia európai uniós integrációját.