Balhés hivatal harcol értünk Brüsszelben

Vágólapra másolva!
Hajnali rajtaütéseket tartanak emberei, mindenkivel a lehető legkeményebben jár el, még a magabiztos amerikai gazdasági szakértőknek is tudott meglepetést okozni, és legfőképp olyan óriásokkal packázik, mint a Microsoft, General Electric vagy a Coca-Cola. Az EU versenyhatósága Brüsszel egyik legszürkébb, jelentéktelen utcájában működik, mégis van arca, és az unió egyik leghatékonyabb szervezete. Ráadásul nem mellékesen azon is dolgozik, hogy védje a nagyvállalatok önkényétől az európai fogyasztókat.
Vágólapra másolva!

Az egész olyan volt, mint egy krimiben. Vagy, ahogy a delikvens később némi drámai éllel mondta, mint egy ÁVH-s akción.

"Tíz körül állított be a két fiatalember, elég erőszakosak voltak, még a megbeszélésről is kihívtak. A titkárnő mondta, hogy ülésen vagyok, mondták, hogy ők nem várnak. Mutattak egy [európai uniós] határozatot, mint később kiderült, bírósági végzés is volt náluk, szóval hogy ha ellenállok, akkor rendőrökkel jönnek vissza" - mondja még az események után csaknem két évvel is picit feldúltan Tombor Antal, a Mavir (Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító) Zrt. akkori, azóta leköszönt elnök-vezérigazgatója.

Tombor Antal mindenesetre nem állt ellen, úgyhogy a két öltönyös férfi, majd később még vagy négy, bevették magukat a vezérigazgató, az igazgatóhelyettes és mások irodájába, és nekiálltak őket módszeresen átkutatni. "Mondták, hogy hoztak magukkal keresőszoftvert, megmondták, melyik munkatárs irodáját akarják látni, milyen papírokat keresnek, beléptek a számítógépes hálózatba, előszedték az összes levélszemetet, a letörölt e-maileket, de még a kis papírfecniket is összegyűjtötték az asztalról. Két napig kutattak, végül elmentek vagy ezer oldalnyi lemásolt dokumentummal" - emlékszik vissza a saját bevallása szerint is vérig sértődött Tombor.

Az elnök által ÁVH-s módszernek nevezett eljárás (verést nem kapott) egy ún. hajnali rajtaütés (dawn raid) volt, amit az Európai Bizottság verseny főigazgatóságának és a Gazdasági Versenyhivatalnak a munkatársai közösen hajtottak végre, bizonyítékot keresve gyanújukhoz, hogy a Mavir, illetve anyavállalata, az MVM, megsértette az európai antitrösztszabályokat. Az uniós és nemzeti versenyhatóságok ilyen rajtaütéseket elég rendszeresen végrehajtanak EU-szerte, ez egy bevett módja a bizonyítékok keresésének például kartellügyekben (amikor a vetélytárs cégek lezsírozzák egymás között az árakat - ez tilos).

Hajnali rajtaütés

A hajnali rajtaütések a versenyszakma fabulájának fontos és vidám részét képezik. Egy uniós tisztviselő egy olyan esetet idézett fel az Origónak mosolyogva, amikor a bűnös és ezért a rajtaütéstől megrettent vállalat menedzserei kétségbeesésükben az ablakon kezdték el kiszórni a kartellezést bizonyító dokumentumokat, nehogy az ügynökök rájuk találjanak - hogy aztán azokat az utcáról hozza vissza egy segítőkész idős asszony, hogy "kedveskéim, ezeket kifútta a szél az ablakon!".

ÁVH-s módszer vagy nem, az Európai Bizottság különböző bürokratikus nevű főigazgatóságai alapjában véve nem tartoznak azon szervezetek közé, amelyektől éppenséggel félelem lopózna bárkinek is a szívébe - már ha egyáltalán hallott róluk valaki. De a verseny főigazgatóság kivétel: a holland Neelie Kroes uniós biztos vezette hatóság, ami az EU egységes piacán folyó üzleti verseny tisztaságát felügyeli, az elmúlt évtizedben félelmetes reputációra tett szert azok körében, akik ilyesmivel foglalkoznak: ügyvédek, piacregulátorok, szakújságírók, politikusok - és nem utolsósorban a glóbusz legnagyobb megavállalatai, amelyek közül néhányan, például a Microsoft monopólium vagy a még nála is hatalmasabb General Electric, összeütközésbe kerültek az intézménnyel, és rendre vérző orral vonultak vissza.

A versenyhatóság még az informatikai piac legújabb titánjának, a Google-nek az idegein is játszott egy kicsit, amikor az év elején egy ideig úgy tűnt, nem engedélyezi, vagy legalábbis szigorú feltételekhez köti a Google és a Doubleclick megafúzióját. De ez csak egy volt a sok high-profile ügy közül az elmúlt években, amelyek a globális gazdaság egyik új, jelentős szereplőjévé emelték a Brüsszel európai negyedében, a szürke, jelentéktelen Rue Joseph II-n elhelyezett, alig néhány száz főt alkalmazó hatóságot.

A két nagykutya egyike

"Az antitröszt világában ma gyakorlatilag két szereplő létezik: az amerikai igazságügyi minisztérium és az Európai Bizottság verseny főigazgatósága" - mondta az Origónak Alec Burnside, tekintélyes versenyjogi szakértő és partner a Linklaters brüsszeli irodájában. "Sőt: sok tekintetben az Európai Bizottság számít a vezetőnek, köszönhetően az elmúlt évek lendületes munkájának és a jelenlegi amerikai kormány visszafogott trösztpolitikájának."

Nem mindig volt ez így. Az évezred első éveinek szaksajtóját olvasgatva szembetűnő azoknak a cikkeknek, kommentároknak a száma, amelyek, ha nem is temették, de enyhe lesajnálással kezelték az akkor még az olasz Mario Monti vezette piacregulátort. Tény, hogy a versenyhatóság akkoriban belefutott néhány pofonba. Az Európai Bíróság 2001-ben gyors egymásutánban három vállalategyesülési döntését is érvénytelenítette fellebbezéskor, némileg megrengetve Montiék egyébként jó szakmai reputációját (és nem mellékesen humoros kommentárokat provokálva brüsszeli sajtókörökben, ahol a biztos megjelenését csak "halló, egy újabb remek nap a bíróságon, mi?!" felkiáltásokkal és élénk huhogással üdvözölték a versenyügyre állított tudósítók). Tekintve, hogy a nagyobb európai vállalatok egyesülésének elbírálása, engedélyezése-megtiltása az uniós versenyhatóság egyik fő feladata, ez semmiképpen sem volt jó hír.

Ám 2001-ben történt más is, ami pszichológiai fordulópontnak bizonyult.

Senki nem számított balhéra

Arra, hogy a General Electric-Honeywell fúzióból balhé lesz, senki nem számított. Arra még kevésbé, hogy pont Brüsszelben, ahol az amerikai vállalategyesüléseket addig mindig pontosan ugyanúgy bírálták el, ahogyan az amerikai piacregulátor, ami pedig simán jóváhagyta a megafúziót. Tény: az 1997-es Boeing-McDonnell Douglas fúzió elbírálásakor már lehetett látni, hogy Brüsszel bontogatja saját szárnyait. De a két óriás, a GE és a Honeywell egyesülése, amely egy negyvenkét milliárd dollár értékű ipari monstrumot hozott volna létre, sokáig sima ügynek tűnt, olyannyira, hogy a gyülekező viharfelhőket senki nem vette komolyan. A Forbes magazin még a deal zátonyra futásának előestéjén is arról cikkezett fölényesen, hogy "a fúzió halálának hírét, ahogy annak idején Mark Twainét is, alaposan eltúlozták". Az egészből nem lesz semmi. "Ez az egész csak [...] az EU kötelező keménykedése... Nem engedheti meg magának, hogy megakadályozza az üzletet" - magabiztoskodott a lap, szakértőket idézve, hogy az EU-nak nem lesz mersze kiprovokálni egy esetleges amerikai viszontválaszt sem

Az EU-nak volt mersze. A GE-Honeywell fúziót mindenki megdöbbenésére megvétózták, miután Mario Monti biztos úgy döntött, hogy az egyesülés akkora piaci erővel ruházná fel az amerikai vállalatot, hogy szinte lehetetlenné tenné a valódi versenyt az európai piacon. Ez nem az első, nem a legfontosabb, de feltétlenül a leglátványosabb lépés volt az uniós versenyhatóság felemelkedésében. Monti a hármas 2001-es bírósági pofont követően egy sor reformot vezetett be. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy a munka egy részét egyszerűen megszüntették, illetve leadták az állami versenyhivataloknak. Ez lehetővé tette, hogy Brüsszel csak a legkomolyabb, valóban európai vonatkozású és méretű esetekkel foglalkozzon. A másik reform a vállalati ügyek elbírálásában nagyobb hangsúlyt fektetett a tisztán jogi megközelítés mellett a piaci-közgazdasági szempontokra, jóval rugalmasabbá és szofisztikáltabbá téve az egész megközelítést.

Forrás: Getty Images
A Microsoft fennakadt

A GE-Honeywell fúzió megakadályozását egy sor nagy ügy követte, amelyek a világgazdaság egyik jelentékenyebb tényezőjévé emelték a brüsszeli verseny-főigazgatóságot. A Rue Joseph II legnagyobb fogása kétségkívül a Microsoft volt: a redmondi cégnek 2004 és 2008 közt rekordméretű, összesen 1,68 milliárd euró (kb. 420 milliárd forint, vagy a magyar GDP 2 százaléka) büntetést kellett fizetnie illegális versenyellenes magatartása miatt. De a 2004 óta a holland Neelie Kroes által vezetett hatóság összeütközésbe került az Intellel, a Visával és a Mastercarddal, a Coca Colával, az Apple-lel, valamint egy sor távközlési és energiaóriással is.

Az erősödő piacra építenek

"A trend mögött részben az európai egységes piac megerősödése áll. A legtöbb országban a versenypolitika feladata egyszerűen csak az, hogy versenyképes legyen a gazdaság - de Európában az is, hogy lebontsa a határokat az egyes államok piacai közt. Ez azt jelenti, hogy jóval erőteljesebb a fellépés" - mondja Alec Burnside. És végeredményben az európai piac egységesedésére vezethető vissza a versenypolitika bizonyos fokú centralizálása is Brüsszelben, ami a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején kezdődött meg.

A külföldi vállalatokkal szembeni fellépések kapcsán Montit és Kroest nem egyszer megvádolták azzal, hogy külpolitizálnak, és csak ki akarnak szúrni az amerikaiakkal az európai cégek védelmében. Az Európai Bizottság ezt mindig elutasította. "Valójában egyre kevésbé számítanak az ilyen szempontok [az egyes döntések meghozatalában], hiszen a globális piacon ma már nemigen lehet megmondani, hogy melyik cég amerikai és melyik európai, különösen az igazán nagy vállalatok esetén, amelyek a mi látókörünkben mozognak" - mondta az Origónak egy uniós illetékes, aki stratégiai tervezéssel foglalkozik a Rue Joseph II-n, és neve mellőzését kérte, mert elvileg csak a szóvivő nyilatkozhat a sajtónak.

Egy másik kritika, amit főleg szakmai körökben szoktak megfogalmazni, hogy az Európai Bizottság, amikor fellép egy vállalattal szemben, egy személyben játssza a vádemelő ügyészt és a bírót. Hiszen ő vizsgál, ő "emel vádat", és ő is dönt. "Sok vállalat érzi úgy, hogy nem teljesen fair a meghallgatás, tekintve, hogy a Bizottság bizonyos fokig már eleve el van szánva rá, hogy megbüntesse őket" - mondja Alec Burnside, hozzátéve, hogy összességében a rendszer működik, tekintve, hogy a döntés ellen mindig lehet fellebbezni az Európai Bíróságon, plusz egy sor belső ellenőrzési mechanizmust is bevezettek az elmúlt években.

Előszeretettel avatkozik be

Az már érdekesebb kérdés, hogy általában mi alapján válogatja meg a versenyhatóság célpontjait. Egyes ügyekben, mint például a vállalategyesülések, hivatalból el kell járni. De sok tekintetben Brüsszel maga dönti el, mely területeken próbálkozik a verseny előremozdításával. "Alapvetően nagyobb előszeretettel avatkozunk be a nagyobb piacokon, hiszen ott logikusan nagyobb lesz a hatás az európai versenyképesség egészét illetően - például energia, pénzügyi szolgáltatások vagy távközlés" - magyarázza az előbb idézett illetékes. "De nyilván vannak olyan ügyek is, amelyek közvetlenül és látványosan jók a fogyasztóknak, még ha a gazdaság egésze szempontjából esetleg nem is nagyon jelentősek." Például a verseny-főigazgatóság nemrég elérte, hogy az Apple csökkentse az iTunes-szal letölthető zenék árát. "Ez sok embert érint és jól kommunikálható, plusz még az is lehet, hogy erősíti a versenykultúrát, tudatosítja a fogyasztóban a jogait, a verseny előnyeit, ez pedig áttételesen tovább fokozhatja a versenyt, anélkül, hogy a hatóságnak mindig be kellene avatkoznia."

A szakpolitikák pontos hatását mérni mindig nagyon nehéz feladat, és ez igaz az ágazatokon átvágó versenypolitikára is. A verseny főigazgatóság konzervatív becsléseket tartalmazó éves menedzsment terve szerint csak a kartellek és a trösztök elleni fellépések, valamint a túlzott piaci erőt eredményező vállalategyesülések megakadályozása tavaly 14 milliárd eurót spórolt meg az európai fogyasztóknak. Az általános piaci liberalizációs tendencia hatásai ebbe nincsenek beleszámítva, de az egyes ágazatok liberalizációját vizsgáló tanulmányok mindegyike csökkenő árakat és javuló szolgáltatásokat mutat, belekalkulálva a technológiai fejlődést is (aminek egyébként gyakran szintén feltétele a monopóliumok lebontása).

Más sikertörténetek is vannak

Ilyen sikertörténet a légiközlekedés: az olcsó légitársaságok megjelenése, ami szinte minden európai számára lehetővé tette a repülést, jórészt az európai légipiac megnyitásának köszönhető. Ahogy az is, hogy a távközlési monopóliumok leépítése és a volt monopóliumok hálózatához való hozzáférési lehetőség nyomán támadt egyre agresszívabb verseny miatt az Európai Unió nemrég megelőzte Japánt és az Egyesült Államokat, ami a szélessávú internet elterjedtségét illeti. 2007-ben 19 millió új szélessávú vonalat installáltak az EU-ban, vagyis átlagosan napi ötvenkétezret; az európai távközlési piac mérete tavaly elérte a 300 milliárd eurót, vagyis az európai gazdaság 2 százalékát.

"A kérdés végeredményben ez: alacsonyabbak az árak és jobbak, számosabbak a szolgáltatások az Európai Bizottság munkájának köszönhetően? Sok ágazatban - autópiac, légiközlekedés, távközlés - a válasz egyértelműen igen" - mondja Alec Burnside.

Aktuálisan az energiapiac a legnagyobb falat, hiszen stratégiai fontosságú, ráadásul a mai napig a nagy ex-monopóliumok uralják. A fő probléma, hogy a szállítást, a szolgáltatást és a rendszerirányítást ugyanazok a cégek ellenőrzik, majdnem lehetetlenné téve, hogy valódi verseny alakuljon ki (ezért volt egyébként a cikk elején említett Mavir-vizsgálat is). Ráadásul a terület politikailag igen érzékeny, mert a nagy energiavállalatokat saját államuk sokszor keményen védi. Például az Electricité de France, a világ legnagyobb atomenergia-óriása mögött a francia állam áll, míg az E.ON mögött a német. De Kroeséknak még ezen a területen is sikerült áttörést elérniük.

Egy sor uniós eljárás és azokból potenciálisan következő, akár sokmilliárd euróra rúgó kártérítési perek fenyegetése előtt meghajolva az E.ON, az európai piacokon szétterpeszkedő energiaóriás februárban beleegyezett, hogy feldarabolja önmagát. Ez komoly siker volt Brüsszel számára, mert az európai energiapolitika egyik fő célja már egy ideje pont az, hogy a termelés, illetve a szállítás és a szolgáltatás szétválasztásával (praktikusan ezeknek a nagyvállalatoknak a feldarabolásával) próbáljon valódi versenyt indukálni és ezzel alacsonyabb árakat elérni az energiapiacon. "Tekintve, hogy az E.ON-t védte a német kormány, ez elképesztően nagy eredmény, amire nem is igen számított senki" - mondja Burnside.

Hogy az európai versenypolitika és az uniós versenyhatóság a rohamosan változó piaci és politikai körülmények, a gazdasági globalizáció hullámain merre halad, azt nehéz megjósolni. Az egyik várakozás szerint egyre nagyobb súllyal fog latba esni nem csak önmagában, de általában az európai gazdaságpolitika formálásában. De a definíciója szerint liberális szellemű intézménynek (hiszen a piaci verseny előremozdítása a célja) nem kevés ellenérzéssel is szembe kell néznie a sok tekintetben piac- és globalizációellenes európai politikai kultúra részéről.

Sokak szerint az unió új alkotmánya pont azért bukott meg a 2005-ös francia népszavazáson, mert a franciák szemében az Európai Unió a dogmatikus neoliberális gazdaságpolitika és -filozófia jelképévé vált. Az EU kapott is egy pofont tavaly nyáron, amikor az új európai uniós alapszerződés, a megbukott alkotmány helyébe lépő Lisszaboni Szerződés tárgyalásakor Nicolas Sarkozy francia elnök elérte, hogy a piaci verseny fontosságát hangsúlyozó cikkeket némileg meggyengítsék a szövegben. De hogy ennek pontosan milyen hatása lehet, azt egyelőre sem az Európai Bizottságban, sem független szakértői körökben nem látják teljesen világosan.