Vágólapra másolva!
A krakkói polgármester megelégelte a belvárosban részegen randalírozó és meztelenkedő brit turistacsoportok illetlen viselkedését, ezért rendeletben kötelezte a vendéglátóipari-egységeket: ne szolgálják ki a nagyon ittas és hiányos öltözetű vendégeket. A vendéglátósok szerint a döntés érzékenyen érinti a város turisztikai bevételeit, amely elsősorban az angolokból profitált - írja a The Independent.
Vágólapra másolva!

A lengyelországi Krakkó az egyik legszebb, középkori, reneszánsz emlékekkel és történeti belvárossal rendelkező kelet-európai város. Többek között olyan ismert személyek laktak egykor itt, mint a híres csillagász, Kopernikusz és Roman Polanski filmrendező, akárcsak II. János Pál pápa, akit krakkói érsekként választottak meg katolikus egyházfőnek. Az angol turisták egyik legkedveltebb úticéljának számító Krakkót azonban megtámadták a magukból kivetkőzött, részegen randalírozó és meztelenkedő britek, akik csak a fáradt gőz levezetése céljából érkeznek a számukra olcsó lengyel városba - írja a The Independent.

A város polgármestere ezért - a kelet-európai települések közül elsőként - kitiltotta a lengyel város kocsmáiból a meztelenül randalírozó részeg angolokat. A rendelet értelmében bármikor bevonhatják azon vendéglátóipari-egység működési engedélyét, ahol bátorítják, vagy megengedik, hogy a betérő angol vendégek - kivetkőzve magukból - részegen meztelenkedjenek.

Vége a skót szoknya emelgetésének

Tadeusz Czarny, a polgármester szóvivője elmondta, hogy a most meghozott szabály egyértelmű garanciákat biztosít arra nézve, hogy a város kocsmáiban italozók visszafogottabban mulassanak. A bártulajdonosoknak ezt követően kötelességük megvédeni vendégeiket a zaklatástól és a részegen hőbörgőktől. "A városvezetés a továbbiakban azt is elvárja, hogy a megfelelő ruházattal nem rendelkező vendéget ezentúl ne szolgáljanak ki szeszesitallal" - közölte a szóvivő. Hozzátette, hogy a rendelkezés felett szemet hunyó kocsmákat azonnal bezárják.

Leszek Lejowski, a városi vendéglátók érdekvédelmi szövetségének szóvivője - aki maga is étteremtulajdonos - elmondta, hogy Krakkó népszerűségét elsősorban a brit turistáknak köszönheti. "A belváros a világ egyik legismertebb helyei közé tartozik, ahol bármit megkaphat az ember" - mondta Lejovski, aki hozzátette: elképzelhetetlennek tartja például, hogy a velencei Szent Márk téren meztelen hosstessek szolgálják fel a vacsorát. A szóvivő szerint a brit turisták nagyban hozzájárulnak a város jelentős turisztikai bevételéhez, és szerinte a rendszabályok miatt visszaeshet a vendéglátóipari-egységek forgalma.

Legénybúcsúk és szexturizmus

Az erre specializálódott utazási irodák komplett programokat kínálnak a szórakozni, és dorbézolni vágyó brit férfiak számára. A négyfogásos, meztelen lányok által felszolgált vacsorától kezdve az AK 47-es géppisztollyal való célba lövésig szinte minden szerepel a palettán.

Forrás: Getty Images
Nincs több őrjöngés

A legtöbb angol férfi elsősorban a lengyel lányok, valamint a viszonylag olcsónak számító 1 fontos (400 forint) sör miatt érkezik. Az utazási irodák ezt csak tovább fokozzák azzal, amikor az "Krakkó az érzékek birodalma" címmel hirdetik túráikat. A brit csoportok legtöbbször legénybúcsú céljából, vagy egyszerűen csak csajozni jönnek. A szervezett szex- és alkoholturizmus azonban nem csak Krakkóra jellemző. Hasonlóan közkedveltek a térség egyéb nagyvárosai, mint például a lettországi Riga, de Budapest is közkedvelt célpont. A népszerűség elsődleges oka, hogy a brit viszonyokhoz képest még mindig sokkal olcsóbbak.

A polgármester rendeletére reagálva Philip Davies, egy utazási iroda tulajdonosa elmondta, hogy az elmúlt nyolc év során sem a krakkói rendőrség, sem a lengyelországi brit diplomaták nem emeltek szót a hétvégi túrák ellen. Davies szerint a feszültséget egyes helyi csoportok keltik, aki irigykedve nézik a britek mulatozásait. "Az ide ellátogató csoportok túlnyomó többsége tisztességesen viselkedik" - közölte.

Davies állításainak ellentmond például, hogy tavaly több belvárosi kocsmából is ki kellett tiltani a skót szoknyába öltözött társaságokat, mert a köztudottan alsónemű nélkül hordott ruhadarab lobogtatásával mutogatták nemiszerveiket a kocsmában lévő nőknek.