Zsirinovszkij megint verekedett

Vágólapra másolva!
Ököllel esett neki egy képviselőnek Vlagyimir Zsirinovszkij, az Oroszországi Liberális-Demokrata Párt vezetője egy tévévita felvételén. A politikusra nem először tört rá efféle dühroham, máskor is verekedett már politikai riválisaival.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Zsirinovszkij, az Oroszországi Liberális-Demokrata Párt heves vérmérsékletéről is ismert vezetője megint verekedésbe keveredett. Szerdán ököllel ütlegelte Nyikolaj Gocát, az Oroszországi Demokrata Párt képviselőjét az elnökválasztási kampány részét alkotó tévéviták egyikének felvételén - jelentette a Kommerszant című lap csütörtökön.

Andrej Bogdanov, a demokrata párt elnökjelöltje azzal vádolta meg, hogy folyton kritizálja a kormány által előterjesztett törvényjavaslatokat a dumában, és ellenük is szavaz, de közben frakcióját a javaslatok támogatására utasítja. Ez bosszantotta fel Zsirinovszkijt annyira, hogy előbb nyomdafestéket nem tűrő szavakat vágott ellenfele fejéhez, majd rátámadt. Végül a nacionalista politikus javasolta testőreinek, hogy kísérjék őt ki a folyosóra, és ott lőjék agyon, de a testőrök nem reagáltak erre. Mindenesetre az osztankinói stúdióba kihívták a rendőrséget, Goca pedig a felvétel befejeztével elment feljelentést tenni.

Zsirinovszkijnak a mostani elnökválasztási kampányban ez volt az első ilyen incidense, de négy évvel ezelőtt kétszer is tettlegességre ragadtatta magát. A dumaválasztás előtt a Haza tömb képviselője emlékeztette Zsirinovszkijt arra, hogy a peresztrojka idején még úgy beszélt Izraelről, mint a hazájáról. Ekkor Zsirinovszkij élő adásban mindennek elmondta Andrej Szaveljovot, és kilátásba helyezte, hogy majd jól képen vágja, de emberére akadt: Szaveljov egy jól irányzott csapással a földre küldte Zsirinovszkijt, addigra azonban már megszakították az adást.

Nem sokkal később valóságos tömegverekedés tört ki az NTV televízió stúdiójában Zsirinovszkij és követői, illetve Szergej Mitrohin, a Jabloko képviselője és Mihail Gyeljagin közgazdász között. A nacionalistának tartott liberális-demokrata vezér azonban nem kizárólag a kampányok idején verekedős: többek között ököllel ment egyszer neki a Malév képviselőjének is a seremetyevói repülőtéren.

Az orosz elnökválasztási kampány keretében február 4-e óta szerepelnek a jelöltek vitái több tévéállomás műsorán. A vitákban Zsirinovszkij, Bogdanov, valamint Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője vesz részt. Dmitrij Medvegyev, akinek megválasztása biztosra vehető, február elején közölte, hogy nem kíván vitatkozni. Amint már a dumaválasztás kampányában, a viták most sem főműsoridőben mennek: az első csatornán például reggel hét órától, a Rosszija csatornán este 22.55-től kezdődnek a kampányviták, így nézettségük elenyésző.