Belgrád szerint működik a szerb rendőrség Koszovóban

Vágólapra másolva!
Koszovóban Szerbiának máig megvan a maga rendőrsége - jelentette ki szerdán Velimir Ilic, a szerb kormány egyik jelentős befolyással bíró minisztere. A rendezvényen, amelyet beszédmennyiség tekintetében a Kostunica legközelebbi szövetségesének tartott politikus uralt, még két miniszter vett részt.
Vágólapra másolva!

Egy belgrádi rendezvényen, amelyet Vojislav Kostunica miniszterelnök pártjának ifjúsági tagozata szervezett, Velimir Ilic, az infrastruktúráért felelős tárca főnöke közölte, hogy Koszovó többségében szerbek lakta területein minden szerb minisztérium ellátja a kompetenciájába tartozó feladatokat.

A beruházásokért, a bányászatért és az energetikai iparért felelős Aleksandar Popovic szerint a belgrádi kormánykoalícióban teljes az egyetértés a tekintetben, hogy (a függetlenségét február 17-én kikiáltott) Koszovó soha el nem választható része Szerbiának. Zoran Loncar oktatási miniszternek csak arra az érvre futotta, hogy a szerb szavazók jóváhagyták az ország alkotmányát, amely szerint Koszovó Szerbia része. Függetlenségről - amit már majdnem két tucat állam ismert el - tehát szó sem lehet.