Milliókat költött sminkre a kampányban Sarkozy

Vágólapra másolva!
Közel kilencmillió forintnak megfelelő eurót költött sminkre Nicolas Sarkozy az elnökválasztási kampányban. Az megtérítéséről döntő bizottság sokallja az összeget, miközben akkori fő ellenlábasa, Ségolene Royalt másfélszer ennyiből szépítették.
Vágólapra másolva!

Sokallja a kampányköltségek megtérítéséről döntő pénzügyi bizottság Nicolas Sarkozy sminkszámláját. A tavalyi elnökválasztási hadjáratban a végül győztes Sarkozy összesen 34.400 eurót (8,8 millió forintot) költött arcápolásra és a frizurájára - írja a Le Parisien című lap.

A kampányköltségeket ellenőrző bizottsághoz benyújtott számlák alapján a jelölt 450 euró - azaz 115 ezer forint - órabért fizetett a kozmetikusoknak és fodrászoknak.

A bizottság csak a sminkszámla harmadát hajlandó megtéríteni az állami kampánykasszából, egy névtelenül nyilatkozó bizottsági tag szerint azért, mert "magántermészetű és szerfelett túlzó" kiadásnak gondolják.

Forrás: EPA

Sarkozynél csak legnagyobb vetélytársa, Ségolene Royal költött többet ilyesmire. A szocialista elnökjelölt stábja majdnem 52 ezer eurós sminkszámlát küldött a bizottsághoz, és ennek is csak az egyharmadát állja a központi költségvetés.