Horogkeresztet festettek a révkomáromi zsinagóga falára

Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettesek horogkeresztet festették pénteken a szlovákiai Révkomárom zsinagógájának falán 2006-ban elhelyezett emléktáblára. A falfirkát a holokauszt világnapjára időzítették.
Vágólapra másolva!

A falra felfestették a 88-as számot is. Mivel a latin ábécében a nyolcadik betű a "H", ezért neonáci szervezetek gyakran használják a "Heil Hitler!" üdvözlési forma rövidítésére, helyettesítésére.

A bűntény időzítése alighanem tudatos, mert a kis lélekszámú révkomáromi zsidó közösség a holokauszt világnapjának alkalmából két nap múlva készül megemlékezni a városból elhurcolt és haláltáborokban elpusztult embertársairól. A rendőrségi megkezdte a nyomozást.

A hitközséget képviselő Paszternák Tamás közleményben reagált a történtekre, amelyben arra kérik az embereket: tegyenek meg mindent az egyre erősödő gyűlölködés ellen, beszéljenek a vészkorszak áldozatairól, hogy ily módon megőrizzék emléküket, ami semmiképpen sem merülhet feledésbe.

Révkomáromban a II. világháború előtt háromezer zsidó vallású ember élt, és három zsinagóga állt a városban. Ezek közül csak a legkisebb, a zsidó Menház épületében helyet kapott zsinagóga maradt meg, amelyet a ma Révkomáromban elő mintegy kétszáz zsidó használ.