Önnek is heti 3 eurójába kerül majd a zöldebb Európa

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta az Európai Bizottság a klímavédelmi csomagját. A bizottság elnöke, José Manuel Barroso szerint minden egyes EU-polgárnak heti 3 eurójába (mintegy 750 forintba) fog kerülni a program végrehajtása, ami szerinte vállalható költség. Barroso nem tart attól, hogy a környezetszennyező cégek a fejlesztések helyett az EU-n kívülre költöznének. Magyarország más szegény országokkal együtt még növelheti is a széndioxid-kibocsátást.
Vágólapra másolva!

Történelmi tervnek nevezte José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió szerdán nyilvánosságra hozott klímavédelmi csomagját. Az EU tagállamai tavaly vállalták, hogy 2020-ig uniós szinten 20 százalékkal csökkentik az 1990-es szinthez képest az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, továbbá 20 százalékra növelik a megújuló energiaforrások részarányát az energiatermelésben.

A végrehajtás részleteiről, hogy mely tagállamnak konkrétan mit kell vállalnia, most döntött a bizottság. Barroso közölte, hogy a zöldprogramban szereplő tervek megvalósulásának ára van, de szerinte a tervezett, egy EU-polgárra jutó heti 3 euró (mintegy 750 forint) vállalható összeg - írta a BBC. Barroso azt is bejelentette, hogy az EU kész 30 százalékkal csökkenteni károsanyag-kibocsátását, ha más országok is megállapodnak erről. Mint mondta, az a cél, hogy 2050-re felére csökkenjen világszerte a károsanyag-kibocsátás, és ebben az Európai Unió vezető szerepet kíván betölteni.

Többen azért kritizálták korábban az EU-t, mert a szigorú előírások miatt a környezetszennyező vállalatok, ahelyett, hogy fejlesztésekkel környezetkímélőbb technológiára váltanának, az EU-n kívülre viszik üzemeiket, ahol enyhébbek a szabályok. Barroso azt mondta ezzel kapcsolatban: nem olyan csomagról van szó, amely "a környezet mellett, a vállalatok ellen szól". Mint mondta, nem tart attól, hogy a cégek tömegesen az EU-n kívülre telepednének.

A vállalatok szén-dioxid-kibocsátásának lehetséges mértékét az egyes tagállamokra kiszabott kvóta helyett a jövőben általános érvényű európai szabályozás szerint fogják érvényesíteni. A közlekedés, építészet és a mezőgazdaság területén viszont egyes nemzetekre érvényes kvótát határoznak meg. A gazdagabb tagországoknak nagyobb részt kell vállalniuk a zöldprogramból, mint a szegényeknek.

Az Egyesült Királyságnak például 16 százalékkal, Írországnak és Dániának 20 százalékkal kell csökkentenie a kibocsátást. A nemrég csatlakozott tagok viszont még növelhetik is: Magyarország 10, Lengyelország 14, Románia pedig 19 százalékkal. (A listát megtekintheti ide kattintva az oldal alján.)

A megújuló energiák használatának szükséges mértékét szintén egyes tagállamokra lebontva szabályozzák. Magyarországon a teljes energiafelhasználás 13 százalékát kell adnia a megújuló energiának 2020-ra, míg Lengyelországnál 15, Románia esetében pedig 24 a célszám.

A tervezetet még az Európai Parlamentnek és a tagországoknak is el kell fogadniuk, az Európai Bizottság reményei szerint 2008 végére életbe léphetnek az új szabályok.