A kolumbiai gerilláknak könyörög a Vöröskereszt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Vöröskereszt Szervezetének (ICRC) egyik illetékese ismételten kérte a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) vezetőit, hogy minél előbb adják meg végre annak a helyszínnek a pontos koordinátáit, ahol a szervezet átveheti három túszt. A foglyok szabadon engedését a szélsőbaloldali gerillák megígérték. A túszok átadása már napok óta halasztódik, és a CICR illetékesei csak reménykednek abban, hogy az év utolsó napján megoldódik a fogolyválság. Barbara Hintermann, a CICR kolumbiai irodájának a vezetője közölte, hogy szervezet aktivistái bármelyik pillanatban készek arra a helyre sietni, amelyet a FARC közöl velük.