Kemény éve volt a cigizőknek

Vágólapra másolva!
Januártól tilos cigizni a belvárosi játszótereken, Szekszárdon pedig azt tervezik, hogy minden közterületről kitiltják a füstölőket. Kiszorult a cigi a brit kocsmákból és munkahelyekről, de üldözőbe vették a füstölgőket Hongkongban és Franciaország is. Sőt, a világ legkeményebben dohányzó nemzetének számító Kína is szigorításról döntött: 2009-ben megjelennek az elrettentő képek és feliratok a kínai cigisdobozokon is. Az EU is tovább keménykedne: ha átmegy az unió által erőltetett terv, akkor az éttermekben, kocsmákban sem lehet majd cigizni.
Vágólapra másolva!

Büntetnék a csikkdobálókat a Belvárosban

Decemberben kerül a lipótvárosi képviselő-testület elé az a tervezet, amely tízezer forintos bírsággal sújtaná azokat, akik eldobják cigarettacsikküket. Később pedig a játszótereken tiltanák meg a dohányzást. Több vidéki városban is hoztak már hasonló rendeletet. Szekszárdon például a rendelet bevezetését követően tisztább lett a belváros. Itt is tervezik egyes területeken a dohányzás betiltását. Hódmezővásárhelyen is tilos a csikkeket elhajítani, de dohányozni csak a játszótereken tilos. Ők inkább az irodákat próbálják füstmentesíteni, ezzel egy időben pedig ingyenes leszoktató programon vehetnek részt a dohányosok.

Keletre hajtja a szigor a dohánymultikat

Európa egyre több országa tiltja a dohányzást a nyilvános zárt helyeken. Ennek és a felvilágosításnak köszönhetően a nyugati világban stabilan csökken a dohányosok száma, amit persze az óriási tőkével és lobbi-potenciállal rendelkező dohánymultik nem néznek tétlenül. A nagyvállalatok változatos eszközöket vetnek be annak érdekében, hogy Európában kieső bevételeiket a fejlődő országok piacain pótolják.

Afrikai gyerekek beetetésével vádolják a dohánymultikat

Kiskorúak cigarettára szoktatásával vádolja Nigéria négy állama a British American Tobacco (BAT) és a Philip Morris dohánygyárakat. A vád szerint a multik azért vették célba - koncertek szponzorálásával, sőt ingyen cigi osztogatásával - a nigériai gyerekeket, hogy ellensúlyozzák a dohányosok számának nyugat-európai és amerikai csökkenését. Az 1990-es években megtízszereződött a dohányzó fiatal nők száma Nigériában. A nigériai államok 38,6 milliárd dollár (6788 milliárd forint) kártérítést követelnek. A BAT és a Philip Morris tagadja a vádakat.

Elnyomták az utolsó cigarettát az angol pubokban

Se kocsmákban, se munkahelyeken nem szabad dohányozni Angliában vasárnaptól. A most életbelépő törvény szerint a dohányosok immár csak az udvaron vagy az utcán élhetik ki káros szenvedélyüket.

Siratják a füstölgőket a pesti kocsmárosok

Az ír kocsmák udvaraihoz hasonló szűk helyeken bandázva dohányozhatnak majd a jövőben a füstölni vágyók, ha a kormány teljesen kitiltja a cigarettát az éttermekből és a szórakozóhelyekről. Az EU szigorítani akar, de egyelőre nem tudja, mennyire, a kormány pedig társadalmi vitát akar, más kézzelfogható terve nincs az ügyben. A kocsmárosok ennek ellenére már vendégeiket siratják és akad köztük olyan, aki akár feketén is megtűrné a cigifüstöt.