Al-Kaida-tagot akartak megszöktetni Belgiumban

Vágólapra másolva!
Állítólag Oszama bin Ladennel, az al-Kaida vezérével is találkozott az a tunéziai férfi, akit a belga rendőrség feltételezése szerint összeesküvők akartak megszöktetni börtönéből. Az összeesküvéssel kapcsolatban 14 embert vettek őrizetbe.
Vágólapra másolva!

Tizennégy embert tartóztattak le Belgiumban, miután a hatóságok lelepleztek egy összeesküvést, amelyet egy 2001 szeptemberében őrizetbe vett al-Kaida-tag kiszabadítására szerveztek - írja a BBC. A rendőrség szerint radikális muszlimokat tartóztattak le.

Az összeesküvők a tunéziai Nizar Trabelszit akarták kiszabadítani, aki amerikai célpontok ellen tervezett támadások kitervelése miatt raboskodott Belgiumban. A BBC hivatalos forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az összeesküvés felszámolása során robbanóanyagokat is találtak, Brüsszelben pedig szigorították a biztonsági óvintézkedéseket.

A tunéziai származású futballista Trabelszit 2004-ben ítélték tíz évre, miután elismerte, hogy az al-Kaida terrorszervezet vezetője, Oszama bin Laden megbízásából öngyilkos merényletet tervezett 2001-ben egy belgiumi amerikai támaszpont, az atomfegyvereket is rejtő Kleine Brogel ellen.