Tűz volt a Fehér Ház szomszédságában

Vágólapra másolva!
Kigyulladt egy amerikai kormányépület a Fehér Ház mellett. A protokollirodáknak helyet adó Eisenhower irodaházat ki kellett üríteni. A tűzoltók hamar megfékezték a feltehetően elektromos rövidzárlat okozta lángokat.
Vágólapra másolva!

Sűrű füst és lángok fogadták a washingtoni tűzoltókat a Fehér Ház tőszomszédságában. A tűz az Eisenhower irodaházban tört ki helyi idő szerint szerda reggel kilenc körül. Az épületben az amerikai alelnök protokollirodái találhatók - írja a CNN.

A tűzoltók baltákkal törték be a díszes épület harmadik emeleti ablakait, és egy óra alatt megfékezték a lángokat. A tüzet feltehetően egy elektromos szekrényben vagy egy telefonközpontban keletkezett rövidzárlat okozhatta.

Dick Cheney alelnök hivatalának irodái a Fehér Ház nyugati szárnyában találhatók, a tűz idején nem tartózkodott az Eisenhower-épületben. Az irodákat idejében kiürítették, és jóllehet szinte teljesen beborította őket a füst, senki nem sérült meg.

Az 1871 és 1888 között felhúzott épületben eredetileg az állam-, hadügy- és tengerészeti minisztériumok kaptak helyet, jelenleg protokollesemények helyszíneként szolgál.