Bagdad a török légicsapások leállítását követeli

Vágólapra másolva!
Az észak-iraki kurd állások ellen végrehajtott török bombázások leállítását követelte vasárnap az iraki külügyminisztérium, amely szerint az incidens a két nép barátságát veszélyezteti. A török légierő vasárnap hajnalban indított támadást a Kurdisztáni Munkáspárt állásai ellen, az akciót utólag Tayyip Erdogan elnök is sikeresnek minősítette. A törökök szerint Amerika is jóváhagyta a bombázást, az Egyesült Államok török nagykövetségén azonban tagadták ezt.
Vágólapra másolva!

Bagdad vasárnap hivatalosan tiltakozott az észak-iraki területeket ért török légicsapások miatt, és követelte az ott tevékenykedő kurd lázadók elleni török akciók beszüntetését.

Az iraki külügyminisztérium közölte: a tárca vasárnap bekérette a bagdadi török nagykövetet, és Mahmúd al-Hádzzs Hamud külügyminiszter-helyettes követelte a légicsapások leállítását. A miniszterhelyettes úgy fogalmazott, hogy a támadások "hatással lehetnek a két kormány és a két nép baráti kapcsolataira".

Néhány halott, sok sebesült

A török légierő vasárnap hajnalban hajtott végre légitámadást a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár szervezet táborai ellen Észak-Irakban. A bombázásokban az első jelentések szerint egy nő meghalt és ketten megsebesültek, a támadás miatt a hírek szerint több százan menekültek el lakóhelyükről. A török vezérkari közlemény szerint a bombázás mintegy három órán keresztül tartott, de a török tüzérség ezután is lőtte a célpontokat.

A támadás Zap, Hakurk és Avaszin körzetét, valamint a Kandil-hegységet érintette, a PKK közlése szerint öt fegyveres mellett két civil is életét vesztette a légitámadásokban, sok civil, köztük nők és gyerekek pedig megsebesültek.

Forrás: EPA
A török fegyverek ujjlenyomata Irakban: egy korábbi támadás maradványai

"Sikeres akció"

Yasar Büyükanit, a török hadsereg vezérkari főnöke azt mondta, a török légierő amerikai jóváhagyással hajtotta végre vasárnap hajnali akcióját. "Amerika múlt éjjel megnyitotta előttünk az iraki légteret, ezzel mintegy jóváhagyva a műveletet" - mondta a török hadsereg elsőszámú katonai vezetője egy török magántévének nyilatkozva.

Hozzáfűzte, az amerikaiak hírszerzési értesülésekkel is segítették a török műveletet. A vezérkari főnök tagadta, hogy a célpontok tőszomszédságában lévő kurd falvakat találat érte volna. Tayyip Erdogan török kormányfő gratulált a - mint fogalmazott - "sikeres" akcióhoz.

A törökországi amerikai nagykövetség egyik illetékese Büyükanit kijelentéseire reagálva azt mondta, nem hagytak jóvá semmiféle döntést. A diplomata ugyanakkor elismerte, hogy a török fél az akció megindítása előtt tájékoztatta őket arról, mire készül. Az Irakban állomásozó amerikai haderő a török miniszterelnök múlt havi washingtoni tárgyalásai óta megosztja a török katonasággal hírszerzési értesüléseit.

Gyakori összecsapások

A török hadsereg - amely jelentős erőket vont össze az iraki határon -, több, határon átnyúló akciót vezetett a Kurdisztáni Munkáspárt fegyveresei ellen azóta, hogy az ankarai parlament néhány héttel ezelőtt felhatalmazást adott erre. A támadások oka az, hogy a PKK kurd gerillái Észak-Irakot használják bázisul a török biztonsági erők elleni támadásokhoz.