Madárinfluenzában halt meg egy férfi Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Hat ember betegedett meg madárinfluenzában a múlt hónapban Pakisztán északnyugati részén, s egyikük nem élte túl a kórt - közölték szombaton Iszlámábádban.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) megerősítette, hogy kórokozóként mind a hat betegnél a madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes, H5N1-es változatát azonosították és keddre várják az ismételt laborvizsgálatok eredményét.

Az elhunyt pakisztáni baromfitenyésztő, aki öt társával együtt vélhetően állatorvos testvérétől kapta el a betegséget, a WHO szerint a madárinfluenza első, hivatalosan azonosított halálos áldozata az egész dél-ázsiai térségben. A pakisztáni egészségügyi tárca közleményben tudatta, hogy az abotabádi és manzerai körzetbe való hat beteg közül öt teljesen felépült, míg a hatodik meghalt a kórházban.

A WHO adatai szerint a madárinfluenza vírusa világszerte több mint kétszáz ember halálát okozta, amióta 2003 végén pusztítani kezdte az ázsiai baromfitelepek állományát. Bár a kórt az eddigi tapasztalatok szerint csak beteg madarakkal, szárnyasokkal közvetlen kapcsolatba került emberek kapták el, szakértők attól tartanak, hogy kialakulhat a vírusnak egy olyan mutáns változata, amely könnyen terjed emberről emberre, ami az egész világra kiterjedő, több millió áldozatot szedő járványt okozhat.