Magyar prostituáltakat szabadított ki az olasz Jaguár

Vágólapra másolva!
Prostitúcióra kényszerített magyar lányokat is felszabadítottak az olasz rendőrök Bresciában. A Jaguár nevű akcióban lefogott albán és olasz bűnözők a fogva tartott lányokat kiképezték, hogy miként tegyenek a férfiak kedvére.
Vágólapra másolva!

Magyar lányokat is prostitúcióra kényszerítő bűnszövetkezetet számolt fel az olasz csendőrség Jaguár fedőnevű akciója az ország északi részében lévő Bresciában - közölték az olasz belügyi szervek. A magyarokon kívül albán, román és ukrán nőket is futtatott az olasz-albán állampolgárokból összeállt szervezet, amely kábítószer-csempészettel is foglalkozott.

A lányok egy része önszántából szegődött a banda szolgálatába, de legtöbbjüket kényszerítették a prostitúcióra, vagy csak tudatlanságuk miatt kerültek a szervezet hálójába. A lányokat futtatóik még ki is képezték arra, hogy miként tegyenek "ügyfeleik" kedvére.

A csendőrök jelenleg öt albán és két olasz állampolgárt tartanak előzetes letartóztatásban, illetve házi őrizetben. A banda négy tagját kábítószer-csempészet miatt fogták el, és tulajdonképpen a drogkereskedés ügyében indított nyomozás szálainak a felgöngyölítése vezetett el az észak-olaszországi prostituálthálózat felderítéséhez.