Elfoglalták a tálibok erősségét az afgánok

Vágólapra másolva!
Visszafoglalták a tálib lázadóktól Músza Kala városát az afgán katonai erők. A NATO attól tart, hogy még lehetnek aknák a városban, a védelmi minisztérium viszont visszahívja a lakosokat otthonaikba.
Vágólapra másolva!

Hétfőre visszafoglalták az afgán katonai erők a NATO segítségével Músza Kala városát a tálib lázadóktól. Az offenzíva pénteken kezdődött. Az amerikai katonák az éjszaka leple alatt vonultak be a városba. Jelenleg brit katonákkal együtt próbálják biztosítani a várost. A NATO-erők attól tartanak, hogy aknák és robbanó csapdák várnak rájuk a helyszínen, és egyelőre nem hajlandóak kijelenteni, hogy a harcok befejeződtek.

A tálibok fő erői hétfőn hagyták el a várost északra, a hegyek felé, de kedden még tűzharcok robbantak ki a városban. A NATO aggodalmai ellenére az afgán védelmi miniszter bejelentette, hogy Músza Kalát visszafoglalták, és felszólította a lakosokat, hogy térjenek vissza otthonaikba. A közelben segélycsapatok várakoznak élelmiszerrel, vízzel és sátrakkal.

Kabuli sajtótájékoztatóján Hamud Karzai afgán elnök azt mondta, az ostromot azután indították, hogy atrocitásokról szóló hírek érkeztek a városból. Felidézte, hogy a tálibok kémkedéssel vádoltak meg egy tizenöt éves fiút, és halálra égették. Karzai azt állította, hogy néhány tálib fölkereste őt ezek után azzal, hogy avatkozzon közbe.

A Helmand tartománybeli várost egyszer már elfoglalták a szövetségesek, de a tálibok idén februárban visszafoglalták. Músza Kala az afganisztáni ópiumtermelő övezet egyik központja. Attól, hogy a tálibokat most újra kiűzték, még nem gyengül meg jelentősen az erejük, a tartomány nagy részét továbbra is ellenőrzésük alatt tartják.

Az afgán kormány növelni szeretné katonai erejét. 2001-ben a Nemzetközi Közösség belement, hogy Afganisztán 70 ezer fős hadsereget alakítson, ezt a létszámot hamarosan el is érik. A védelmi minisztérium most kiadott közleménye már 200 ezer fős sereg szükségességéről szólt, ezt azonban már nem támogatja a Nemzetközi Közösség.