Erőltetett mosollyal zárult az EU-Afrika-csúcs

Vágólapra másolva!
Felemás eredménnyel ért véget az Európai Unió és Afrika vezetőinek csúcstalálkozója. A két fő témában - kereskedelem és demokrácia - elfogadtak ugyan egy nyilatkozatot, de a viták nem jutottak nyugvópontra.
Vágólapra másolva!

Lisszabonban 67 ország vezetői gyűltek össze a csúcstalálkozóra. A tárgyalások egy közös nyilatkozattal zárultak, amelyben a szabad kereskedelem és a demokrácia mellett tettek hitet, de mindkét kérdést viták arnyékolták be.

A kereskedelmi megállapodás lényege, hogy az afrikai országoktól a jövőben megkövetelik piacaik megnyitását. Csak így szállíthatnak továbbra is vámmentesen árukat a termelők az EU-ba. Több afrikai ország is úgy véli azonban, hogy ez tönkreteheti őket.

A demokrácia témájában vitára Robert Mugabe zimbabwei elnök jelenléte szolgáltatott okot. Mugabe azzal vádolt meg európai államokat, hogy arrogánsok, amiért bírálják országának emberi jogi gyakorlatát. A zimbabwei elnök elvileg nem is utazhatna be az EU-ba, de az afrikai vezetők ragaszkodtak hozzá, hogy ő is ott legyen a csúcson.

A BBC szerint a találkozót sokan úgy tekintették, mint Európa próbálkozását arra, hogy visszanyerje befolyását Afrikában, ahol az utóbbi időben Kína egyre nagyobb szerepet játszik. Az ázsiai ország hatalmas befektetéseket hajtott végre, ráadásul nem feszegeti a sok afrikai vezető számára kínos emberi jogi kérdéseket.