Végső támadásra készülnek a tálib erősség ellen

Vágólapra másolva!
Pénteken kezdődött és még hétfőn is folyt a tálibok utolsó jelentős erősségének tartott Músza Kala ostroma. A várost már egyszer elfoglalták tőlük, ám idén februárban visszaszerezték. A harcokban jelentős afgán kormányerőt is bevetnek. A szövetséges katonai parancsnokok szerint a 2001-es harcok óta egyik legjelentősebb katonai hadművelet a terveknek megfelelően zajlik. Hiába űzik azonban ki a szélsőségeseket a településről, a drogtermeléséről is hírhedt Helmand tartomány nagy részét, ahol Músza Kala is található, továbbra is ők ellenőrzik.
Vágólapra másolva!

Közel 6000 főnyi amerikai, afgán és brit katona vesz részt az afganisztáni Músza Kala ostromában. A tálibok kezében lévő, kulcsfontosságú városnál a hétvégén bontakozott ki a végső ütközet, amely az első igazán nagy próbatétel a NATO által kiképzett afgán hadsereg számára.

Tim Eaton, a Helmandban állomásozó brit erők parancsnoka szerint a Mar Kardad hadművelet "olyan, mint egy sakkjátszma, a megfelelő figurákat a megfelelő helyekre rakjuk, hogy ott legyenek, ahol kell, ha szükségünk lesz rájuk" - idézte a főtisztet a The Guardian. Az őrnagy szerint a brit egységek feladata a város körbezárása, az amerikaiak "rúgják be az ajtót", és teszik lehetővé az afgánoknak, hogy berohanjanak.

A hadműveletet pénteken indították. Helikopterekről amerikai egységeket dobtak le a várostól délre, hogy elvágják a tálibok menekülés útvonalait. A NATO harci gépei tálib harcállaspontokat támadtak, miközben a brit és az afgán egységek folyamatos tűzharcot vívtak, és elfoglalták helyeiket a várostól délre, nyugatra és keletre. A szövetségesek aknamezők mögött ásták be magukat.

Az afgán védelmi tárca szerint eddig 12 ellenséges fegyveres és 2 gyerek vesztette életét a harcokban. A brit katonák közül egy halt meg a város környéki tűzharcban. Egy tálib szóvivő ugyanakkor 30 NATO-katona megöléséről és számos páncélos harcjármű elpusztításáról beszélt. A tálibok szerint 2000 harcosuk védi a települést, ám a britek szerint jó, ha 2-300-an lehetnek.

Egy helyi lakos vasárnapi beszámolója szerint a tálibokat körbefogták, és a város központjába szorították be a szövetséges csapatok. Az AP-nek nyilatkozó Hadzsi Mohamed Rauf szerint a tálibok "nagy fegyverekkel" igyekeznek ellenállni a támadóknak. A brit The Times beszámolója szerint vasárnap aknamezőktől és csapdáktól tartva csak óvatosan nyomultak előre a szövetségesek.

Az afganisztáni nemzetközi erők - ISAF - amerikai parancsnoka szerint a hadműveletek a tervek szerint haladnak. "Hogy milyen heves harcok lesznek vagy nem lesznek, az csak a felkelőktől függ" - idézte a The Guardian Dan McNeill tábronokot. Az afgán védelmi tárca szerint már két tálib parancsnokot - Matín Akhon mollát és Tahim Akhon mollát - foglyul ejtettek, feltehetően szökés közben. Egyikük Helmand tartomány, másikuk a város tálib vezetője.

Músza Kala stratégiailag fontos helyen található: Helmand tartomány - főleg máktermesztésre használt - termékeny északi részét felügyeli, és számos drogcsempészútvonal is erre húzódik. Helmandban termelik a legtöbb drogot Afganisztánban. A várost heves harcok árán egyszer már elfoglalták a szövetségesek, ám a britek egy törzsi koalíció irányítására bízták, és idén februárban vissza is foglalták a tálibok a települést.

Músza Kala elfoglalásának szimblikus jelentőséget is tulajdonítanak, elsősorban a NATO által kiklépzett afgán kormányerők jelentős részvétele miatt. A tálibok kiűzésével a városból azonban még nem töri meg erejüket. Az Instisute for War and Peace Reporting afganisztáni igazgatója szerint ugyan a tálibok várhatóan nem lesznek képesek megtartani a várost, ám messze nem ez az utolsó állásuk, "Helmand nagy részét továbbra is ők ellenőrzik".

A város megtartása ugyanakkor a briteknek is komoly kihívást jelentett korábban, de ezúttal a The Timesnak nyilatkozó NATO-szóvivő szerint az afgán nemzeti hadsereg állandó bázist épít ki a településen.