Tárgyalási övezetet hoznak létre Kolumbiában

Vágólapra másolva!
Találkozási övezetet hoz létre a kolumbiai kormány egy vidéki régióban, ahol a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) lázadószervezet képviselőivel tárgyalna azokról a feltételekről, amelyek alapján 500 gerillát kicserélne a felkelők 45 túszára - jelentette be pénteken Alvaro Uribe kolumbiai elnök.
Vágólapra másolva!

Az államfő közölte, hogy a katolikus egyház javasolta a bogotái kormánynak, hogy létesítsen találkozási övezetet, és a kezdeményezést a kabinet elfogadta.

A gyéren vagy egyáltalán nem lakott övezet területe150 négyzetkilométer lenne, és nemzetközi ellenőrök is tartózkodnának ott - mondta Uribe. Hozzátette, hogy a felek fegyvertelenül mennének a kijelölt térségbe, és a megbeszéléseket a nemzetközi ellenőrök, valamint a kolumbiai római katolikus egyház felügyelné.

Az államfő további részletekkel nem szolgált, de Juan Manuel Santos védelmi miniszter kijelentette, hogy a tárgyalások harminc napnál tovább nem tartanának.

A FARC fogságában lévő 45 túsz között van a 2002-ben, a választási kampány alatt elrabolt Ingrid Betancourt elnökjelölt, helyi politikusok, katonák, rendőrök, továbbá három amerikai kormányügynök, akiket 2003-ban fogtak el a lázadók, miközben azok adatokat gyűjtöttek a kolumbiai kokaintermelésről.