Már a katonacsaládok is unják Bush háborúját

Vágólapra másolva!
Nem helyesli George Bush elnök háborús stratégiáját az amerikai katonacsaládok többsége. Tíz családból hat vélekedik így, ami megközelíti az egész amerikai lakosság körében tapasztalt mutatókat, pedig a katonacsaládok hagyományosan támogatják a háborús politikát.
Vágólapra másolva!

Már az amerikai katonacsaládok többsége sem támogatja George Bush elnök iraki háborús politikáját - derült ki a Los Angeles Times/Bloomberg pénteken ismertetett felméréséből. Az amerikai elnökök támogatói bázisának magvát hagyományosan a katonacsaládok jelentik háborúk idején. Ezek a családok azonban - amelyeknek valamely tagja a hadseregben szolgált vagy szolgál - nem helyeslik Bush háborús stratégiáját. A többség - közel öt évvel az iraki háború kezdete után - úgy véli, nem érte meg azt elindítani.

A Los Angeles Times szerint az aktív szolgálatot teljesítők és a veteránok, valamint családtagjaik véleménye közelít az országos háborúellenes hangulathoz, és a Bush-kormányzat már nem tud arra hivatkozni, hogy az Egyesült Államok népe támogatja a háborút. Tíz katonacsaládból hat úgy véli, az elnök gyenge teljesítményt nyújt az iraki háború irányításában. Ez csak egy hajszálnyival jobb arány az egész lakosság körében tapasztalt mutatónál.

"Nem látom, milyen előny származik a háborúból Irak népének (...) és az a sok remek fiatalember azt hitte, fontos ügyért harcol" - mondta kiábrándultan a 61 éves Sue Datta, akinek legkisebb fia őrmesterként harcolt, és súlyos sebesülést szerzett Irakban. A fiút 2009-ben újra a hadszíntérre vezénylik.

A lap szerint az amerikai lakosság türelme nagyon fogytán van. Az iraki háború már hosszabb ideje tart, mint amennyi ideig Amerika részt vett a második világháborúban. A legfrissebb statisztikák szerint a népességnek csak egynegyede akarja, hogy a csapatok a győzelemig Irakban maradjanak. Tízből minden hetedik megkérdezett azonnali vagy jövő évi kivonást sürget.

David Segal, a Marylandi Egyetem katonai szociológusa szerint ez másfajta háború, mint a korábbiak voltak. A teljesen önkéntes alapon működő hadseregben a katonák idősebbek, mint régebben, és jelentős részük családos. A küldetések hosszú ideig tartanak és gyakoriak, sok katona már három-négy periódust is lehúzott az arab országban, és egyelőre nem látni a háború végét.

A vietnami háború utáni hangulathoz képest fontos változás, hogy a katonacsaládok és az egész lakosság nagyobb része úgy érzi, a Demokrata Párt jobban kezelné a hadi kérdéseket, mint a kormányzó republikánusok. A demokratákra már nem lehet ráragasztani a katonaellenes jelzőt Charles Moskos, az Északnyugati Egyetem szociológusa szerint.

Az iraki háború eddig 3900 amerikai katona életét követelte, a sebesültek száma 29 ezer.