Templomban törtek rá az ellenzékiekre Kubában

Vágólapra másolva!
Kubai rendőrök tizenöt ellenzékit tartóztattak le egy templomban, könnygázt is bevetettek ellenük. Egy kubai emberi jogi bizottság felszólította a kubai kormányt, hogy vizsgálja ki az esetet.
Vágólapra másolva!

Tizenöt kubai ellenzékit tartóztattak le brutális módon Santiago de Cuba egyik templomában - közölte szerdán egy kubai emberi jogi bizottság. A Santa Teresita templomban kedden egy csoport feketébe öltözött máskéntgondolkodó gyűlt össze, miután az utcán tiltakoztak egy ellenzéki aktivista korábbi letartóztatása ellen. Itt vették őrizetbe őket.

Elizardo Sánchez, a Kubai Emberi Jogok és Nemzeti Megbékélés Bizottságának elnöke (CCDHNR) úgy fogalmazott, hogy a belbiztonsági különítmény megszentségtelenítette a templomot. Lábbal berúgták az ajtaját, majd vadul bántalmazták a békés ellenzékieket, s könnygázt is bevetettek ellenük. A bizottság felszólította a kubai kormányt, hogy "vizsgálja ki komolyan a példa nélkül álló, rendkívül súlyos" rendőri intézkedést, és állítsa le a rendőri brutalitás ilyen és ehhez hasonló "előre eltervelt" megnyilvánulásait a szólásszabadság jogával élni kívánó állampolgárok ellen.

A súlyos incidens tényét megerősítette a Santa Teresita plébánosa is, aki magyarázatot kért a helyi hatóságoktól arra, hogy "miként lehetséges az ilyen erőszakos fellépés". Elizardo Sánchez szerint a kedden elhurcolt ellenzékiek közül szerdán még mindig őrizetben volt legalább öt személy, de valószínűleg ennél többen is. A bizottság hétfőn arról adott hírt, hogy november 21. és 29. között huszonkilenc kubai ellenzékit vettek őrizetbe.