Újabb guantánamói rab kísérelt meg öngyilkosságot

Vágólapra másolva!
Újabb fogoly próbált meg öngyilkosságot elkövetni a guantánamói amerikai börtöntáborban - derült ki kedden, egy nappal azelőtt, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság a terroristagyanús személyek fogva tartásának jogosságáról tárgyal.
Vágólapra másolva!

Egy rab - akinek sem a nevét, sem a nemzetiségét nem közölték - egy éles körömdarabbal hasította fel a torkát néhány hete. A nagy vérveszteség ellenére az orvosok meg tudták menteni az életét - közölte a Kuba szigetébe ékelődött amerikai haditengerészeti támaszponton létesített fogolytábor egy vezetője.

Eddig négy fogoly lett öngyilkos a 2002 januárja óta működő fogolytáborban, ahol az al-Kaida szervezethez vagy a tálib mozgalomhoz fűződő kapcsolataik miatt tartanak fogságban terroristagyanús embereket, akik fenyegetést jelenthetnek az Egyesült Államok biztonságára.

Az amerikai legfelsőbb bíróság szerdán tárgyal egy fellebbezést abban a témában, hogy jogosan tartják-e fogva a terroristagyanús embereket akár évekig ítélet és bírósági eljárás nélkül.

Az amerikai védelmi minisztérium közlése szerint jelenleg 305 foglyot őriznek Guantánamón, 470-et már elengedtek.