Lemondott a brit terrorelhárítás vezetője

Vágólapra másolva!
Azonnali hatállyal lemondott az utóbbi időben sokat kritizált Andy Hayman, a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője. Haymant a 2005-ben tévedésből lelőtt brazil férfi ügyében is elmarasztalták.
Vágólapra másolva!

Azonnali hatállyal lemondott posztjáról kedden Andy Hayman, a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője.

"Az utóbbi hetekben számos alaptalan vád ért, amelyeket eddig is határozottan tagadtam, és a jövőben is ezt fogom tenni. Mindazonáltal ezek az események negatív hatással vannak a magánéletemre, és úgy érzem, eljött az ideje a visszavonulásnak" - tudatta közleményben a 48 éves Hayman.

A leköszönő tisztviselő azokra a médiaértesülésekre utalt, amelyek szerint vizsgálat folyik ellene kiadásai elszámolásával és egy női rendőrőrmesterrel tett állítólagos külföldi utazásaival kapcsolatban.

A 2005. júliusi londoni merényletek után tévedésből lelőtt brazil férfi ügyében készült független rendőri jelentés augusztusban megállapította: Hayman félrevezette a közvéleményt, és nem tájékoztatta idejekorán felettesét, Ian Blairt, a Scotland Yard főnökét a tragikus tévedésről.