Kórházba került a szomáliai államfő

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

"Súlyos állapotban" vették fel a kenyai főváros egyik kórházába Abdullahi Yusuf szomáliai köztársasági elnököt. "Súlyosnak mondható állapotban van. Ma reggel repült Nairobiba, ahol rögtön a kórházba ment" - erősítette meg egy név nélkül nyilatkozó biztonsági tisztségviselő. Az elnök egyik tanácsadója szerint azonban az államfő "hála istennek, jó állapotban van". A szomáliai kormány szóvivője kimerültségről beszélt. A 73 éves Abdullahi Yusuf az elsők között volt a világon, akin májátültetést hajtottak végre, s az elmúlt években számos egészségügyi problémától szenvedett. Legutóbb éppen a héten esett át orvosi ellenőrzésen a brit fővárosban.