Kiutasították Iránból a kanadai nagykövetet

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kiutasították Iránból Kanada teheráni nagykövetét - közölte a kanadai külügyminiszter. Maxime Bernier "teljességgel indokolatlannak" nevezte az iráni kormány lépését. Kanada azt gyanítja, nagykövetének kiutasítása azzal állhat összefüggésben, hogy Ottawa nem fogadta el az Irán kanadai képviseletének élére kiszemelt eddigi jelölteket. A kanadai külügyminiszter hozzáfűzte, Irán kanadai nagykövetsége és Kanada teheráni képviselete is nyitva tart, és a megszokott munkarend szerint működik.