A dumáról szavaznak az oroszok

Vágólapra másolva!
Közép-európai idő szerit reggel hat óra óta Moszkvában is megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy az orosz szavazók leadhassák voksaikat az állami duma képviselőire. A pártlistás szavazás kimenetele könnyen megjósolható: a nyertes a Vlagyimir Putyin vezette Egységes Oroszország lesz, és várhatóan nem kerül be a törvényhozásba egyetlen valódi ellenzéki párt sem. A részvételi arány magasnak ígérkezik: egy szibériai faluból már a szovjet időket idéző 100 százalékos eredményt jelentettek.
Vágólapra másolva!

Moszkvában, Oroszország legnyugatibb időzónájában is megnyíltak vasárnap reggel (közép-európai idő szerint 6 órakor), a parlamenti választás szavazóhelyiségei. Az orosz Távol-Keleten már kilenc órája szavazhatnak az állampolgárok. Az ország több mint 96 ezer szavazókörzetében összesen közel 110 millió állampolgár adhatja le voksát az állami duma - az alsóház - 450 képviselőjére.

Helyi idő szerint 20 órakor Moszkvában s vele Oroszország legnyugatibb időzónájában befejeződött a választás, kivételt egyedül Kalinyingrád képez, ezért az első eredményeket csak akkor teszik közzé, amikor ott is bezárnak a választókörzetek, vagyis moszkvai idő szerint 21 órakor.

A választás eredménye előre tudható: az Egységes Oroszország, a hatalom pártja, amelynek listáját Vlagyimir Putyin államfő vezeti, elsöprő győzelemre számít, és akár alkotmányos többségre is szert tehet. A formáció a pártok televíziós vitáiban nem vett részt, kampányában kizárólag Putyin személyére és egy részleteiben nem ismert "putyini tervre" támaszkodott.

Nem lesz tényleges ellenzék

A felmérések szerint rajza kívül biztosan bejut a dumába a Gennagyíj Zjuganov vezette kommunista párt (KPRF), és van esélye Vlagyimir Zsirinovszkij nacionalistának tekintett Liberális-Demokrata Pártjának, valamint az alig egy éve létrejött, és szintén Putyint támogató Igazságos Oroszország pártnak a bekerülésre. Ténylegesen ellenzékinek tekinthető pártnak nincs esélye a bejutásra.

Az Egységes Oroszország példátlanul nagy hangsúlyt fektetett a részvételre. A kampányban Putyin melletti népszavazásnak kiáltották ki a választást, amelyen így különösen nagy jelentőségre tett szert a részvétel, amennyiben az befolyással lehet Putyin terveire és a március másodikára kitűzött elnökválasztásra, amelyen a jelenlegi államfő az alkotmány értelmében nem indulhat az egyhuzamban harmadik mandátumért. Orosz ellenzéki pártok az utóbbi hetekben arra panaszkodtak, hogy a helyi hatóságok, illetve vállalati vezetők nyomást gyakorolnak a lakosságra a minél magasabb választási részvétel érdekében.

Van, ahol mindeki szavazott

Moszkvai idő szerint kora reggel már tudni lehetett, hogy a Moszkvától 9 időzónára lévő Csukcs-félszigeten - ahol az ország területén először, moszkvai idő szerint szombaton este 23.00-kor nyíltak meg a szavazóhelyiségek -, ottani idő szerint kora délutánig már a választók 60 százaléka leadta voksát.

A választói aktivitás jóval nagyobb, mint 2003-ban volt: átlagosan kétszer annyian éltek a déli órákig választójogukkal, mint a legutóbbi dumaválasztáson. Országos méretekben délig a jogosultaknak már 43 százaléka adta le a szavazatát.

Estére, a Központi Választási Bizottság (CIK) szerint a részvétel 59 százalékos volt, vagyis magasabb, mint négy évvel ezelőtt, amikor 55,75 százalékot tett ki. Ezt Vlagyimir Csurov, a CIK elnöke éppen a Rytkó Emíliával, a magyar Országos Választási Iroda vezetőjével való találkozóján jelentette be Moszkvában.

Szovjet időkre emlékeztető választói aktivitást jelentettek vasárnap egy szibériai faluból: a Kuzbassz szénmedence egyik bányászfalujában már kora délután lepecsételhették az urnákat, mivel az összes szavazópolgár leadta voksát. Azt nem tudni, hogy hány lakosa, illetve választópolgára van a Moszkvától 3500 kilométerre keletre fekvő Bolsaja Pokrovkának.

Forrás: EPA
Nagy az aktivitás

Luc van den Brande, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének Oroszországgal foglalkozó jelentéstevője, aki épp Putyin elnök által felkeresett szavazóhelyiségben tevékenykedik megfigyelőként, jelentette a Központi Választási Bizottságnak, hogy ő és másutt lévő kollégái egyelőre technikailag mindent rendben lévőnek találtak.

A legutóbbi parlamenti választás óta módosított törvény értelmében most első ízben csak pártlistákra lehet szavazni - 11 pártot regisztrált a Központi Választási Bizottság -, és nem szerepel a szavazócédulán a "mindenki ellen" választási lehetőség, és nincs meghatározva, milyen minimális részvétel szükséges a választások érvényességéhez, vagyis akkor is érvényes lesz a választás, ha akár csak egyetlen szavazó adja le voksát.

A belügyi szervek igyekeznek biztosítani a szavazás rendjét: országszerte 400 ezer rendőr és közel félmillió belügyi katona őrzi a 96 500 szavazókörzetet és a biztonságot. A fővárosban emellett minden közüzemi szolgáltató is megerősített ügyelettel dolgozik. A választásokat 350 külföldi megfigyelő, továbbá a politikai pártok tagjainak tömegei és több jogvédő szervezet tagjai követik nyomon. A Központi Választási Bizottság sajtóközpontjában 35 ország több mint 1500 újságíróját akkreditálták.