Verték a gyerekmunkásokat a Gap gyárában

Vágólapra másolva!
Visszavonja és megsemmisíti a Gap azokat a kislányoknak való blúzokat, amiket gyerekmunkások készítettek Indiában. A brit Observer című lapnak egy 12 éves indiai fiú azt mondta: ha nem dolgoztak elég keményen, a főnök elverte őket.
Vágólapra másolva!

A brit Observer című újság munkatársai lefilmeztek egy 10 éves kisfiút, aki épp a Gap divatcégnek varrt éppen ruhát. A fiú a lap munkatársának elmondta: egy gyár tulajdonosának fogja eladni az árut.

Különösen kínosan ez a Gap-nek, ami korábban határozottan elhatárolódott a gyerekmunka használásától. Mostani közleményükben az áll: egyetlen termékről van szó, egy kislányoknak való blúzról.

Az indiai fiú azt állította: négy hónapja dolgozik egy fillér fizetség nélkül, és egészen addig nem is hagyhatja el a munkahelyét, amíg le nem dolgozza azt a pénzt, amit korábban a szülei kaptak. Egy 12 éves még súlyosabb váddal illette a gyárat: azt mondta, hogy a főnök sokszor megverte őket, ha úgy találta, hogy nem dolgoznak elég keményen.

"Már a hét elején értesültünk róla, hogy egy riporter az egyik gyárunkban gyerekmunkásokat talált. Ez számunkra teljesen elfogadhatatlan. A szabályaink szigorúan tiltják a gyerekmunkát, ezt nagyon komolyan vesszük. Ez az egész felháborító, nyomozást indítunk" - nyilatkozta Dan Henkle, a Gap szóvivője.

A szóvivő elmondta: folyamatosan ellenőrzik a gyáraikat, 2006-ban 23-nak vonták vissza az engedélyét, mert megsértették a vállalat szabályzatát.

A Gap a kínos ügy napvilágra kerülése után úgy döntött, hogy a gyerekmunka felhasználásával készült kislány blúzt nem árulja a világon található 3000 boltjában. Ehelyett megsemmisítik azokat.