Törökország a kurd lázadókat követeli Iraktól

Vágólapra másolva!
Ankara Irak északi részén táborozó törökországi kurd szakadár fegyveresek kiadását követeli a szomszédos arab országtól. A török parlament nemrégen szabad kezet adott a hadseregnek, hogy iraki területen is harcoljanak az ott megbúvó és onnan akciókat végrehajtó szakadár kurdok ellen.
Vágólapra másolva!

A török kormány átadta a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) több fegyveresének névlistáját az Ankarában tárgyaló iraki kormányküldöttségnek - közölte pénteken Cemil Cicek török miniszterelnök-helyettes a CNN-Türk televíziónak adott nyilatkozatában.

A CNN-Türk névtelenül nyilatkozó iraki tisztségviselőkre hivatkozva hozzáfűzte ehhez, hogy Ankara 153 PKK-tag kiadását kérte Iraktól.

Iraki és amerikai tisztségviselők találkoztak pénteken Ankarában a török kormány képviselőivel, hogy elejét vegyék a török hadsereg tervezett észak-iraki behatolásának, amelyet az - a török kormány szerint - az ottani PKK-bázisok felszámolásának céljával hajtana végre.

Több ország, köztük az Egyesült Államok is figyelmeztette Törökországot, hogy tartsa tiszteletben a szomszédos Irak szuverenitását, miután a török parlament szabad kezet adott a hadseregnek, hogy észak-iraki területen is operálhasson a kurd lázadók ellen.