Vége az ikerhatalomnak Lengyelországban

Vágólapra másolva!
Közel két évig együtt irányították Lengyelországot a Kaczynski-testvérek, a vasárnapi választás után azonban a miniszterelnöki posztot kénytelenek átadni az ellenzéknek. El akarták takarítani a régi kommunistákat, hadjáratot indítottak a korrupció ellen, közben azonban botrányt botrányra halmoztak, és a lengyeleknek ebből elegük lett. Jönnek a jobbközép liberálisok, akik modernizálást és európaibb politikát ígérnek.
Vágólapra másolva!

Konfettiesőben jelent meg Donald Tusk pártja szimpatizánsai előtt vasárnap este. Az exit poll felmérések, majd az előzetes eredmények is azt mutatták, hogy az általa vezetett jobbközép liberális párt, a Polgári Platform (PO) nyerte a parlamenti választást. "Azzal indultunk neki ennek a választásnak, hogy elérjük, kivétel nélkül mindenki jól érezze magát az országban, az otthonában" - mondta Tusk, aki köszönetet mondott azoknak, akik "segítettek visszaadni a reményt a lengyeleknek".

A miniszterelnöki székből távozó Jaroslaw Kaczynski, a Törvény és Igazságosság (PiS) nevű párt vezére beismerte vereségét, és gratulált riválisának a győzelemhez. "Egy széles fronttal szemben veszítettünk" - mondta Kaczynski, hozzátéve, hogy sikeres munkát kíván Tusknak. A vereségért "újságok és politikai pártok koalícióját" hibáztatta, amelyek szerinte mindent megtettek a kampányban, hogy eltávolítsák a PiS-t a hatalomból.

A PO a szavazatok 90 százalékának összeszámlálása alapján 41,64 százalékkal végzett az első helyen a vasárnapi lengyelországi előre hozott parlamenti választásokon - közölte a központi választási bizottság. A második 32,04 százalékkal az eddig kormányzó nemzeti konzervatív PiS lett. Bejutott még a parlamentbe az Aleksander Kwasniewski volt államfő vezette balközép Baloldal és Demokraták (LiD) 13,17 százalékos támogatottsággal, illetve a Lengyel Parasztpárt (PSL), mely a szavazatok 8,83 százalékát kapta.

A 460 tagú szejmben (alsóház) ezek szerint a PO-nak 208, a PiS-nek 164, a LiD-nek 52, a PSL-nek pedig 35 képviselője lesz (1 képviselői hely jut a német kisebbségnek). A 100 tagú szenátusban 90 százalékos feldolgozottság mellett a PO 59, a PiS 36, a PSL és a LiD 1-1 mandátumot szerzett. Kiesett a parlamentből az 5 százalékos küszöböt át nem lépő két populista párt, a PiS két volt koalíciós partnere, az Önvédelem és a Lengyel Családok Ligája.

Fordulat a vita után

A vasárnapi előrehozott választást Kaczynski kezdeményezte, miután nyáron felbomlott az általa vezetett koalíció. Egészen az utóbbi hetekig úgy tűnt, hogy a miniszterelnök jól taktikázott, a felmérésekben ugyanis végig pártja vezetett. Egy héttel ezelőtt azonban belement abba, hogy televíziós vitán vegyen részt a legerősebb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) vezetőjével, Donald Tuskkal. Ez fordulópontot jelentett, Tusk ugyanis a kutatások szerint jóval meggyőzőbben, hitelesebben szerepelt a vitában, és az azóta készített felmérések szerint a PO megelőzte a PiS-t.

Kaczynski pártja két évvel ezelőtt alakított kormányt, és sok olyan intézkedést hozott, amely vitát kavart belföldön és külföldön egyaránt. Politikájának lényegi elemei a következők voltak: a közélet megtisztítása a volt kommunista tisztviselőktől, fellépés a korrupció ellen, a hagyományos katolikus értékek képviselete.

Ellentmondásos egyéniség

Kritikusai szerint eközben rátette a kezét a közmédiára és az elvileg független hatóságokat saját politikai céljaira használta fel. Populizmussal és nacionalizmussal is vádolták Kaczynskit, aki a nemzetközi porondon is kitűnt ellentmondásos egyéniségével. Összerúgta a port például a németekkel, különösen amikor az új uniós alkotmányos szerződés tárgyalása folyt.

Forrás: EPA
Kaczynski azt ígéri, kemény lesz ellenzékben

Jaroslaw Kaczynski azt mondta, pártja kemény ellenzék lesz. Donald Tusknak ráadásul számolnia kell azzal, hogy az államfő, a távozó miniszterelnök ikertestvére, Lech Kaczynski nem feltétlenül lesz együttműködő partner. Az elnök már jelezte, ha az ellenzék nyer, akkor minden alkotmányos eszközével élni fog, hogy érvényesítse akaratát.

Reformok ígérete

A PO várhatóan a Parasztpárttal alakít koalíciót. Donald Tusk azt ígérte, hogy győzelme esetén vállalkozásbarát politikát fog indítani, visszafogja a bürökráciát, átalakítja az államháztartást és privatizálni fog számos állami vállalatot. Kérdés azonban, miként tud majd valódi reformokat végrehajtani úgy, hogy az államfő teljesen más politikai irányt képvisel. Annyi előnye lesz az új kormánynak, hogy várhatóan úgy alakul mandátumarány, hogy felül tudja írni majd az esetleges elnöki vétókat.

Az Európai Unióban minden bizonnyal megkönnyebbüléssel fogadták a PO győzelmét. A párt magasan iskolázott, nyelveket beszélő politikusaival várhatóan könnyebben szót ért Brüsszel, mint a nem túl diplomatikus csökönyös tárgyalópartnernek bizonyult eddig kormánypárttal. Az Egyesült Államoknak ugyanakkor nem feltétlenül örömteli a váltás. A PO politikusai ugyanis a kampány során azt mondták, csökkenteni akarják az Irakban állomásozó lengyel haderő létszámát, és kedvezőbb ajánlatot várnak Washingtontól cserébe azért, hogy Lengyelország engedélyezi az amerikai rakétavédelmi rendszer telepítését.