A törökök lecsaptak a kurd szakadárokra

Vágólapra másolva!
A török hadsereg 23 kurd lázadót ölt meg azt követően, hogy vasárnap reggel a kurd lázadókkal folytatott összecsapásban 12 török katona halt meg az iraki határ közelében. A támadásra néhány nappal azután került sor, hogy a török parlament engedélyezte a hadseregnek a kurdok elleni akciókat Észak-Irakban. A török kormány vasárnap rendkívüli ülésen dönt az esetleges válaszlépésekről. Eközben a kurdokhoz közel álló, belgiumi székhelyű Firat hírügynökség jelentése szerint kurd lázadók túszul ejtettek több török katonát. Az információt független forrás még nem erősítette meg.
Vágólapra másolva!

A török hadsereg 23 kurd lázadóval végzett azt követően, hogy vasárnap reggel 12 török katonát öltek meg kurd lázadók Törökország délkeleti részében, az iraki határ közelében. Ankara ezt követően küldött erősítést - harci helikoptereket is - a térségbe.

A hajnali incidens Hakkari tartományban történt, ahol nagy létszámú török katonai egységek próbálják megakadályozni, hogy a függetlenségért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadói Irakból átszivárogjanak Törökországba.

A parlament szerdán felhatalmazást adott a török hadseregnek, hogy katonai akciókat hajtsanak végre Észak-Irakban a törökországi kurd szakadárok ottani támaszpontjainak megsemmisítésére. A török kormány vasárnap rendkívüli ülést tart, hogy az esetleges válaszlépésekről döntsenek.

Ankara már az iraki háború kezdete óta fenyegetőzik, hogy bevonul Észak-Irakba, mert attól tart, hogy az ottani kurdok független Kurdisztánt akarnak létrehozni, egyesülve a szomszédos Törökország kurdok lakta területeivel. Bagdad és Washington azonban ellenzi a török beavatkozást, mert a térség destabilizálódásától tartanak.