Lökd meg a kecskét a fekete bárányok ellen a svájci tehenekért!

Vágólapra másolva!
Zavargások, könnygáz, rasszistának mondott plakátok - a békésen legelésző tehenek és kakukkos órák hazája, Svájc így készül a vasárnapi parlamenti választásra. A felmérések szerint a jobboldali Svájci Néppárt (SVP) vezet 27 százalékkal. A párt vezére, Christian Blocher igazságügyi miniszter bevándorlásellenes kampányt folytatott. Szerinte a bűncselekményeket elkövető külföldieket deportálni kellene az országból. A 7,5 milliós Svájcban 1,5 millió bevándorló él.
Vágólapra másolva!

Zavargások, tüntetések és ellentüntetések, botrányok és tiltakozások övezték a konszenzusos politikához szokott Svájc parlamenti választási kampányát a vasárnapi szavazás előtt. A jelenleg is legnagyobb erő, a Christian Blocher igazságügyi miniszter vezette Svájci Néppárt (SVP) a felmérések szerint 27 százalékkal vezet. A kampány során a pártot rasszizmussal vádolták, mert határozottan bevándorlásellenes politikát hirdet.

Javaslatuk szerint a bűncselekményeket elkövető bevándorlókat - az általuk idézett statisztika szerint a bűnesetek többségét bevándorlók követik el - kiutasítanák az országból. Erre utal nagy vitát kiváltott plakátjuk, amelyen három fehér - svájci - bárány egy fekete bárányt kerget ki az országból. A posztert élesen bírálta az ENSZ rasszizmus elleni felelőse is.

Birkák

Hasonló kritikát váltott ki az a választási kampányfilm, amelyben az SVP a svájci "mennyországot" - ahol pontosak a vonatok, a boldog családok az Alpok legelőin kirándulnak - szembeállították a bevándorló-"pokollal", amelyben lefátyolozott muszlim nők, svájci lányokat megtámadó bevándorló tinédzserek és az utcán ácsorgó fekete férfiak élnek.

Az SVP internetes oldalán több interaktív játék is található. Az "állítsuk meg a külföldi bűnözőket" címűben például egy a svájci határon posztoló kecske segítségével kell kiöklelni az országból a mindenhonnan beözönlő fekete színű bárányokat, miközben ügyelni kell, hogy a fehér bárányok bejöhessenek. Elég magas pontot azonban nem lehet elérni, mert a játék végén a kecske azt mondja: "Hajjaj, Svájc szénája rosszul áll. Ha virágzó Svájcot akar, szavazzon az SVP-re!"

Apartheid

"A Néppárt világosan megmondta, hogy szabályok kellenek az idegenek és bevándorlók számára" - mondta Blocher egy nagygyűlésen. "Szigorúnak kell velük lennünk. Egyre nő a bűnözés, a Balkánról érkezők különösen sok bűncselekményt követnek el. Mi azt mondjuk, őket és családjukat deportálni kell az országból" - tette hozzá. Svájc 7,5 millió lakosából 1,5 millió a bevándorló vagy azok leszármazottja. Ez az ország lakosságának 20 százaléka, ami világviszonylatban valóban magasnak számít.

Forrás: EPA
Ártatlan bárányok

"Leszálltam a vonatról Bernben, és mindenütt a fekete bárányos poszterek voltak. Hirtelen azt éreztem, mintha az apartheid korának Dél-Afrikájában lennék, a rasszista, fehér apartheid vezetők között" - mondta a BBC-nek Glenda Loebbel Ryan, egy fekete dél-afrikai nő, aki már évek óta svájci állampolgár. "Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Először fordult ez velem elő Svájcban" - tette hozzá.

Blocher bírálói szerint az SVP nem hajlandó tudomásul venni, hogy Svájc "már nem Heidi, a tehenek és a csokoládé hazája" hanem vannak új svájciak is, a bevándorlók, akik részt kívánnak venni a politikai életben, szavazni szeretnének. A liberálisok és a kereszténydemokraták azonban láthatóan nem vették fel a kesztyűt, és plakátjaikon inkább adózási kérdésekről beszéltek. A 22 százalékkal második helyen álló szociáldemokraták pedig elsősorban a környezetvédelemre fókuszáltak.

Zavargás

Október elején, az SVP berni erődemonstrációja ellen - a nagypártok érdeklődésének hiányában - végül szélsőbaloldali, globalizációellenes aktivisták szerveztek tüntetést, amely végül összecsapásokba és autók felgyújtásába torkollott. A rendőrség könnygázzal oszlatta fel a zavargókat. Az eset sokkolta a nyugodt és konszenzuskereső politikához szokott svájciakat.

Forrás: EPA
Svájci idill tehenek nélkül

"Szerintem sok svájci alig várja már, hogy véget érjen a kampány és a választás" - mondta a BBC-nek Georg Lutz, a Berni Egyetem politológusa. A választásoknak vasárnap vége lesz, de a bevándorlás témája várhatóan továbbra is feszültséget okoz majd a konföderáció kormányában. Az előrejelzések szerint ugyanis ismét koalíciókötésre kényszerülnek majd a pártok.