Megtalálták a pakisztáni robbantó maradványait

Vágólapra másolva!
A pakisztáni rendőrök megtalálták, és azonosítás céljából a tévében is bemutatták annak a támadónak a maradványait, aki öngyilkos merényletet követett el a Pakisztánba visszatérő egykori miniszterelnöknő, Benazir Bhutto ellen. A politikust éltető 200 ezres tömegben két bomba robbant csütörtökön, a támadás eddig 133 áldozatot követelt. Bhutto nem sérült meg a merényletben.
Vágólapra másolva!

Mintegy 133 ember meghalt, 400 megsebesült a pakisztáni Karacsiban, miután két bomba robbant az egykori miniszterelnöknő, Benazir Bhutto visszatérését ünneplő tömegben. A nyolc év száműzetés után hazatérő Bhutto nem sérült meg a merényletben, noha az őt szállító teherautó ablakai betörtek, ajtaja pedig leszakadt a robbanásban - adta hírül a BBC.

Nem sokkal a támadás után a pakisztáni rendőrség bejelentette, hogy megtalálták a merénylet feltételezett elkövetőjének a robbanás által leszakított fejét. A fejet bemutatták a helyi televíziókban is, remélve, hogy a nézők segítségével név szerint azonosítható lesz a tettes, hiszen az arcvonások épen megmaradtak, felismerhetőek.

Bhuttót előzőleg legalább 200 ezer ünneplő fogadta a helyszíni tudósítók szerint karneváli hangulatban. A robbantást a támadóknak annak ellenére sikerült végrehajtaniuk, hogy az egykori miniszterelnöknőt rendkívüli biztonsági intézkedések között fogadták. Nemrég ugyanis több iszlamista csoport, köztük tálib-barát milíciák is bejelentették, hogy megtámadják a visszatérő Bhuttót, mivel a politikus ígéretet tett, hogy szembeszáll az afgán határ közelében lévő törzsi területeken működő csoportokkal.

A politkusnő férje a támadás után azt nyilatkozta, hogy a merénylet mögött a kormány és a titkosszolgálat tagjai állnak, akik hamarosan el fogják veszíteni hatalmukat. Korábban maga Bhutto is arról beszélt, hogy amennyiben támadás célpontjává válik, azért a kormányon belüli "rejtett hatóságok" is felelősek lesznek.

Az egykori miniszterelnök a januári parlamenti választások miatt érkezett vissza Pakisztánba, hogy felkészítse a megmérettetésre az általa vezetett Pakisztáni Néppártot, az ország legnagyobb ellenzéki erejét. Bhutto 8 éve azután hagyta el az országot, hogy Pervez Musarraf jelenlegi elnök katonai puccsal átvette a hatalmat.

A mostani visszatérés azért vált lehetővé, mert a két politikusnak sikerült megállapodnia a hatalom megosztásáról, arról, hogy Musarraf elnöksége mellett Bhutto miniszterelnök lehetne. Musarraf elnök egyébként a merénylet után közleményében kiállt a visszatérő Bhutto mellett, és a támadást "a demokrácia elleni összeesküvésnek" nevezte.