Gyurcsány Lisszabonban találkozott Ficóval

Vágólapra másolva!
Őszinte és egyenes beszélgetés zajlott Gyurcsány Ferenc és Robert Fico között Lisszabonban, amelyen megállapodtak arról, hogy felkérik Kiss Péter kancelláriaminisztert, illetve Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettest: belátható időn belül kezdjenek el előkészíteni egy találkozót a két miniszterelnök közöt.
Vágólapra másolva!

Daróczi Dávid kormányszóvivő a találkozóról beszámolva elmondta, hogy a magyar és a szlovák miniszterelnök az európai uniós állam- és kormányfők informális csúcstalálkozója után ült le egy kávéra a két külügyminiszter, Göncz Kinga és Ján Kubis társaságában.

Gyurcsány Ferenc a mintegy húszperces beszélgetés elején részletesen beszámolt szlovák kollégájának arról, hogy mennyi rossz érzés halmozódott fel Magyarországon az elmúlt hetekben, Robert Fico pedig kifejtette, mi okoz gondot Szlovákiának. A két miniszterelnök egyetértett abban, hogy mindkét kormány közös érdeke és felelőssége elkerülni a két nemzet történelmi öntudatát és önérzetét sértő lépéseket, nyilatkozatokat.

Gyurcsány Ferenc és partnere megállapodtak abban, hogy felkérik Kiss Péter kancelláriaminisztert, illetve Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettest, hogy belátható időn belül kezdjenek el előkészíteni egy találkozót a két miniszterelnök között.

Magyarország és Szlovákia viszonya azután vált feszültté, hogy a pozsonyi parlament szeptemberben határozatban erősítette meg a II. világháború után született Benes-dekrétumokat: ezt a Magyar Koalíció Pártján kívül a szlovák törvényhozás összes frakciója támogatta. A döntés ellen a magyar köztársasági elnök, a kormányfő és a parlamenti pártok is tiltakoztak.