Felfüggesztette a Vatikán a meleg püspököt

Vágólapra másolva!
Hiába takarták el az arcát, irodájáról felismerték azt a püspököt, aki nyíltan beszélt homoszexualitásáról egy olasz tévének. A püspököt a Vatikán felfüggesztette, ellene nem csak a nyilatkozata miatt folyik eljárás, hanem azért is, mert beengedte a tévéseket egy vatikáni hivatalba.
Vágólapra másolva!

A Vatikán felfüggesztett hivatalából egy, a kúrián fontos hivatalt betöltő püspököt, aki egy olasz kereskedelmi televíziós állomás műsorában bevallotta aktív homoszexualitását. A Vatikán szombaton erősítette meg a La Repubblica című római napilapban közzétett hírt.

A 60 év körüli főpap, akinek nevét nem közölték, a La7 csatorna Exit című, nagy vihart keltett műsorában nyilatkozott elfedett arccal és eltorzított hanggal, de a kúria munkatársai felismerték. A műsor a katolikus papok körében elterjedt homoszexualitásről készített riportot. Összesen négy személy nyilatkozott inkognitóban, köztük a püspök, akit a katolikus világ egyházközségeit felügyelő vatikáni kongregáció egyik hivatalvezetőjeként mutattak be.

A püspök, a lehető legtermészetesebb módon beszélt hajlamairól, hozzátéve, hogy nem érzi bűnösnek magát. A La Repubblica szerint a vatikáni hierarchia egyik "emelkedő csillagának" számított, tagja volt annak a különleges bizottságnak, amely a papok felmentésével foglalkozott, valamint annak a testületnek is, amely a Vatikánba érkező zarándokokért volt felelős.

A főpapot valójában sebtében stúdióvá átalakított irodája és az oda vezető útról készült tv-felvétel buktatta le munkatársai előtt. Miután az irodához egyedül neki van kulcsa, a Vatikán illetékesei előtt nem volt tovább kétséges a nyilatkozó személye. A püspököt az egyházi hatóságok nem csupán nyilatkozatának tartalma miatt készülnek elmarasztalni, hanem azért is, mert beengedte a televíziós stábot egy vatikáni hivatalba - írta a római lap online kiadása.