Teletömték az al-Kaida éhségsztrájkoló tagjait

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kényszerrel táplálták az al-Kaida terrorhálózat éhségsztrájkoló tagjait egy szigorúan őrzött amerikai börtönben - jelentette a CBS. Az amerikai televízió vasárnap adásba kerülő, előzetesen ismertetett műsorában a Colorado állambeli Florence börtönének egyik őre nyilatkozott erről. A férfi 2002 és 2005 között Ramzi Juszefnek - a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni első, 1993-as támadásért elítélt al-Kaida-tagnak - a felügyeletéért felelt. Az őr elmondta, hogy az őrizetesek egy időben éhségsztrájkba kezdtek, ezért az őrök kényszerrel táplálták őket, s ő maga is végrehajtott 300-400 ilyen intézkedést.