Tüntettek a dalai láma újjászületéséért

Vágólapra másolva!
Harminc tibeti tüntető a kínai követséghez láncolta magát Újdelhiben, mielőtt elfogták őket a hatóságok. A tibetiek egy nemrég életbe lépett kínai törvény ellen tiltakoztak, amely megtiltja az engedély nélküli reinkarnációt. A törvény célja, hogy a kínai hatóságok beleszólhassanak a dalai láma utódlásába.
Vágólapra másolva!

Mintegy harminc, száműzetésben élő tibeti tüntető behatolt szerdán a kínai nagykövetségre, és többen hozzáláncolták magukat a zászlótartó oszlophoz, mások pedig festékszórókkal "Szabadítsátok fel Tibetet" feliratot mázoltak a képviselet falára. Az indiai rendőrség őrizetbe vette őket.

A tibetiek azért tüntettek, mert Kínában egy szeptemberben életbe lépett törvény megtiltja a tibeti buddhista szerzeteseknek, hogy az állam engedélye nélkül újjászülessenek. A vallási ügyekben illetékes kínai hivatal közleménye szerint a törvény "fontos lépés, hogy intézményesítsék a reinkarnáció folyamatát". A törvénnyel Kína valódi szándéka, hogy a dalai láma elveszítse befolyását a tibetiek felett.

Tibetet Kína ötven éve tartja megszállás alatt, a hetvenkét éves dalai láma emiatt 1959 óta Indiában él. A himalájai ország lakói őt tekintik vallási és politikai vezetőjüknek. A dalai láma többször kijelentette: mivel országa kínai ellenőrzés alatt áll, nem hajlandó ott újjászületni.

Mivel a törvény szerint a Kínán kívül élő buddhista szerzetesek ezentúl legálisan nem születhetnek újjá, ezzel a kínai hatóságok kezébe adja a jogot, hogy megválasszák a következő dalai lámát. A vallási hagyományok szerint ugyanis a dalai láma lelke újabb és újabb testben születik meg, hogy tovább enyhítse az emberek szenvedéseit.

A Newsweek elemzése szerint ebben a helyzetben könnyen előfordulhat, hogy a jelenlegi dalai láma halála után két utóda lesz: egy, akit a kínai kormány ültetne a helyére, és egy, akit a buddhista szerzetesek választanak ki, ez pedig komoly feszültségekhez vezethet.