Háborús bűnökkel vádolt boszniai szerb férfit fogtak el

Vágólapra másolva!
Bosznia-Hercegovinában letartóztattak egy boszniai szerb férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy háborús bűncselekményeket követett el az 1992 és 1995 közötti boszniai háborúban - jelentették be szerdán a bosnyák hatóságok.
Vágólapra másolva!

A 46 éves Predrag Kujundzic a gyanú szerint bosnyák és horvát civilek ellen követett el háborús bűnöket az ország északi részében fekvő Doboj város körzetében, egy félkatonai osztag parancsnokaként. Kujundzic szerepel az Európai Unió és az Egyesült Államok feketelistáján, mert feltehetően szerepe volt Radovan Karadzic, a boszniai szerbek háborús bűnökkel vádolt, ma is szökésben lévő egykori elnökének rejtegetésében.

A hágai Nemzetközi Törvényszék mellett 2005 óta a boszniai hatóságok is részt vesznek a közel 100 ezer halálos áldozatot követelő válság háborús bűnöseinek felelősségre vonásában.