Súlyosan megrongáltak egy Monet képet Párizsban

Vágólapra másolva!
Részegnek látszó fiatalok 4-5 fős csoportja rongálta meg Claude Monet egyik festményét a párizsi Musée d'Orsay-ben, vasárnap hajnalban. "Az Argenteuil-i híd" című olajfestmény vásznán egy közel 10 centiméteres szakadás keletkezett. Az utóbbi időben több hasonló rongálás történt francia múzeumokban.
Vágólapra másolva!

Ismeretlenek súlyosan megrongálták Claude Monet egyik festményét a párizsi Musée d'Orsay-ben. A rongálás vasárnap hajnalban éjjel történt. "Az Argenteuil-i híd" című, 1874-ben készült olajfestmény vásznán legalább tíz centiméteres szakadás keletkezett. A kép a Szajnát és az Argenteuil-i hidat ábrázolja.

A biztonsági kamerák 4-5 embert rögzítettek. A riasztó megszólalt, és a részegnek látszó csoport elszaladt, miután egy 10 centiméteres lyukat ütöttek a festménybe. A rendőrség véleménye szerint a múzeumba kifejezetten azzal a céllal törtek be, hogy megrongálják az ott található képeket. Christine Albanel francia kulturális miniszter szerint valószínűleg 4 fiú és egy lány lehetett az elkövető. A miniszter szerint a vandálok több kijáratnál is próbálkoztak, mire sikerült elhagyniuk a múzeumot.

Mint mondta, a képet restaurálni lehet, de a rongálást a francia kulturális örökség elleni támadásnak nevezte. "Mindig szívfájdító, amikor az örökségünkhöz, emlékeinkhez tartozó és szívünkhöz közelálló műtárgy bűncselekmény áldozatává válik - mondta Albanel. A rongálás éjszakáján zajlott a francia fővárosban a "Nuit blanche" (fehér éjszaka) elnevezésű rendezvény, s a kulturális programok több ezer embert vonzottak az utcákra.

Forrás: MTI
A megrongált festmény

Az utóbbi időszakban több francia múzeumban is hasonló biztonsági problémára derült fény - írja a BBC. Februárban Marcel Duchamp egyik művét támadták meg a párizsi Pompidou Központban. Augusztusban négy festményt loptak el a nizzai Szépművészeti Múzeumból. Kedden pedig egy nő tárgyalása kezdődik, aki rúzsnyomokat hagyott Cy Twombly amerikai absztrakt festő, Avignonban kiállított képén.