Milliós kitelepítések a Krosa tájfun miatt

Vágólapra másolva!
Csökkent a sebessége a Távol-Keleten tomboló Krosa tájfunnak, de még így is hatalmas károkat okozhat Kína keleti partjain. A térségből ezért több mint egymillió lakost és turistát telepítettek ki, és ideiglenesen szüneteltetik a repülőgép- és a hajóközlekedést is. A szél Tajvanon öt embert megölt.
Vágólapra másolva!

Több mint egymillió embert telepítettek ki a hét végén a kelet-kínai Csöcsiang (Zheijiang) és Fucsien (Fujian) tartományokból, még mielőtt a Krosa tájfun lecsapott az ázsiai ország tengerparti szakaszára. A halászhajókat visszaparancsolták a kikötőkbe, a veszélyeztetett part menti szigetekről pedig elszállították a turistákat. A térségben részlegesen szüneteltetik a repülőgép- és a hajóközlekedést. Az iskolákat, óvodákat bezárták.

A Krosa korábban Tajvan szigetén söpört végig, ahol óránkét 200 kilométeres szelekkel tombolt. A szigeten öt ember halálát okozta, hárman eltűntek. Több mint kétmillió otthon marad áram nélkül. Kínához érve a forgószél ereje csökkent, de még mindig komoly károkat okozhat a kelet-kínai térségben, és a számítások szerint hatását érezni lehet majd Sanghajban is.

Vietnamban eközben negyvenhatra emelkedett a földcsuszamlások halálos áldozatainak a száma. A természeti csapást a Lekima tájfunt követő heves esőzések váltották ki. A hatóságok további 29 embert nem találnak. Vietnami katasztrófavédelmi illetékesek elmondták, hogy több településsel megszakadt az összekötetés, illetve Tanh Hoa körzetében 50 ezer embert zárt el a külvilágtól az áradás.

A helyenként 117 kilométer/órás sebességgel tomboló Lekima szerda éjszaka csapott le Vietnamra, és körülbelül 77 ezer lakóházat rongált meg.