Kínzott foglyokat az USA Pelosi szerint

Vágólapra másolva!
Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke George Bush elnök nyilatkozatának ellentmondva vasárnap kijelentette: az Egyesült Államok bűnös abban, hogy a terroristagyanús foglyokat kínozták. Az Egyesült Államok harmadik közjogi méltósága a Fox News hírcsatornának adott interjújában azt mondta: azok a különféle kegyetlen vallatási módszerek - amelyekről az amerikai sajtó a napokban azt írta, hogy a Bush-kormány 2005-ben titokban jóváhagyta alkalmazásukat - törvényileg tiltott kínzásnak minősülnek.
Vágólapra másolva!

Az amerikai képviselőház elnöke, Nancy Pelosi szerint az Egyesült Államok bűnös a terroristagyanús foglyok kínzásában. Ezzel nyíltan ellentmondott George Bush amerikai elnök pénteki nyilatkozatának, aki tagadta, hogy a Bush-kormány titokban jóváhagyott volna kegyetlen vallatási módszereket.

"Úgy vélem, hogy ezek (a módszerek) beleillenek a kínzás jogi kategóriájába (...) az elnök szerint nem" - jelentette ki Pelosi azzal kapcsolatban, hogy híradások szerint a terroristagyanús foglyokat brutális technikákkal, például pofozással, kis híján vízbe fullasztva vagy fagypont alatti hőmérsékleten tartva bírják szóra.

Nem kínzunk embereket

Bush elnök pénteken tagadta azt a sajtóértesülést, hogy az amerikai hatóságok kínozzák a terroristagyanús foglyokat. "Ez a kormány nem kínoz embereket (...) betartjuk az amerikai törvényeket és nemzetközi kötelezettségeinket" - mondta. Nem cáfolta viszont, hogy titkos külföldi börtönök léteznek, sőt kijelentette: "magasan képzett szakemberek kérdezik ki a szélsőségeseket és terroristákat".

Pelosi elmondta: ő sem láthatta az igazságügy-minisztérium titkos állásfoglalásait, amelyekben a The New York Times állítása szerint jóváhagyták azokat a vallatási módszereket, amelyek tilalmáról előzőleg határozatot fogadott el a kongresszus. A házelnök szerint Bush állításával szemben - aki azt mondta, hogy a foglyoktól az amerikaiak védelmét szolgáló hasznos információkhoz jutottak - az erőszakos vallatási módszerek nem vezetnek eredményre. "Az amerikai nép védelmét, mint első számú célt, a törvényes keretek között kell ellátnunk" - jelentette ki.

Rombolják Amerika tekintélyét

Pelosi hozzátette, ezek a vallatási módszerek rombolják Amerika nemzetközi hírnevét és csökkentik annak az együttműködésnek lehetőségét, amely révén éppen az amerikaiak védelméhez szükséges információkhoz lehetne jutni.

A Times vasárnapi szerkesztőségi cikkében egyenesen azzal vádolta meg a Bush-kormányzatot, hogy tudatosan félrevezette a kongresszust, az amerikai népet és a világot a kínzások ügyében. A lap szerint a CIA (Központi Hírszerző Ügynökség) a legszörnyűbb egyiptomi, szaúd-arábiai és egykori szovjet fogdákban alkalmazott embertelen technikákat másolta le.

Pelosi arról is beszélt az interjúban: a demokrata többségű kongresszus háborúellenes kezdeményezéseinek sorozatos kudarcai, az elnöki vétók ellenére bízik az iraki háború gyors lezárásában és abban, hogy 2008 végéig sikerül hazarendelni az Irakban állomásozó csapatok jelentős részét.