Megszüntetik a hadkötelezettséget Horvátországban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Horvátországban a jövő év elején megszűnik az általános hadkötelezettség. Januártól már nem hívnak be sorköteleseket, a hadsereg kizárólag hivatásosokból áll majd. A horvát parlament hétfőn szavazta meg a kormány javaslatát, amely szerint a hadkötelezettséget előíró törvény ugyan érvényben marad, de nem alkalmazzák, amíg az országot nem fenyegeti valamilyen veszély. A szavazáson részt vevő 117 törvényhozó közül ketten tartózkodtak, a többiek mind támogatták a kormány előterjesztését.