Britet köröznek a német terrortervek miatt

Vágólapra másolva!
Londoni lapértesülés szerint a rendőrség Nagy-Britanniában egy olyan férfi után kutat, aki feltehetően részt vett németországi célpontok, köztük egy amerikai légitámaszpont ellen irányuló összeesküvésben.
Vágólapra másolva!

A The Sunday Times meg nem nevezett német biztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a brit rendőrség terrorelhárító egysége olyan brit állampolgárságú személyt üldöz, aki vélhetően Németországból menekült el azt követően, hogy az ottani hatóságok szeptember 4-én őrizetbe vettek három férfit, akik állítólag polgári és katonai célpontok ellen terveztek terrortámadásokat.

Brit rendőrségi szóvivők egyelőre nem voltak hajlandók kommentálni az értesülést. Hírek szerint a támadások elsődleges célpontja a frankfurti nemzetközi repülőtér és a közeli ramsteini amerikai légitámaszpont lett volna.

A német hatóságok korábban azt közölték, hogy a három férfi egy olyan iszlamista csoport tagja, amely kötődik az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz. Már a robbantásos merényletek előkészítésének a végső szakaszába jutottak, amikor egy terroristaellenes elitegység megrohanta kisvárosi búvóhelyüket.

A három személy - iszlám vallásra áttért németek és egy török állampolgár - gyújtószerkezetekre és pokolgépek gyártásához elegendő vegyi anyagra tett szert. A birtokukba került eszközök nyomán még a 2004 márciusában Madridban 191 ember, majd a 2005 nyarán Londonban 52 személy halálát okozó merényletekben bevetett robbanószereknél is nagyobb hatóerejű szerkezetek gyártására nyílt lehetőségük - vélik a szakértők.