Országával együtt roggyan a belgák királya

Vágólapra másolva!
Egyre inkább megviselik Belgium egybentartásának nehézségei az ország uralkodóját. II. Albert királyt arra utasították orvosai, hogy azonnal csökkentse közszerepléseit, és menjen szabadságra, amint az ország politikai és alkotmányos válsága megoldódik. Belgiumnak már 108 napja nincs kormánya, mert a franciául beszélő vallonok nem tudnak megegyezni a Flandriának nagyobb autonómiát követelő, hollandul beszélő flamandokkal.
Vágólapra másolva!

A belga politikai válság komolyan megviseli az ország uralkodóját. Orvosai pihenésre és közszerepléseinek azonnali visszafogására utasították a 73 éves II. Albert királyt, aki a június 10-i választások óta igyekszik - sikertelenül - közvetíteni a flamand és a vallon közösségek között és megoldást találni a kormányalakítás problémáira. Emiatt a király nem tudott rendesen felépülni combcsonttöréséből, amelyet a laekeni királyi palota lépcsőin szenvedett, nem sokkal a választást követően.

A belga alkotmány értelmében a király felelőssége és joga az ország egységének garantálása. Részben felelősséget visel a kormányzás folytonosságáért, amikor ügyvezető kormány van hatalmon. Az elmúlt negyedévben - lábadozás közben - azonban a nyelvi és kulturális értelemben is megosztott ország egyik legsúlyosabb válságát kellett menedzselnie - írja a The Independent.

A király négyszeres bypass műtéten esett át hét évvel ezelőtt, de a palota szerint általános egészségi állapotával nincs baj, attól eltekintve, hogy az elmúlt három hónapot pihenéssel kellett volna töltenie, helyette azonban a flamand és vallon politikusokat igyekezett megbékíteni. Az orvosok ezért a kormányalakítási tárgyalásokon kívül minden ügy továbbvitelétől eltanácsolták.

Annak ellenére, hogy Albert már kinevezett egy közvetítőt, tényfeltárót, kutatót és egy potenciális miniszterelnököt, nem jutott közelebb az elhúzódó válság felszámolásához. Ezért felerősödtek a találgatások, hogy a 177 éves országnak inkább Flandriára és Vallóniára kellene szakadnia, bár flamand és vallon politikusok is úgy vélik, hogy ez - legalábbis egyelőre - nem történik meg.

A hétvégén több mint ezer ember tüntetett Brüsszelben Belgium egysége mellett. A legújabb felmérések szerint 46-ról 39 százalékra csökkent azon flamandok száma, akik szívesen látnák Flandria elszakadását. A politikai válság az Yves Leterme vezette Flamand Kereszténydemokrata Párt elsöprő győzelméből származik. A vallon apától és flamand anyától származó Leterme ugyanis harcos támogatója Flandria nagyobb autonómiájának, amely eddig lehetetlenné tette a megállapodást a francia nyelvű pártokkal.