Nem lesz kormányváltás Görögországban

Vágólapra másolva!
A kormányzó konzervatív Új Demokrácia (ND) párt győzött a vasárnapi görögországi parlamenti választásokon a görög közszolgálati televízió által ismertetett exit poll eredmények szerint. Első hivatalos részeredmények szerint a párt 45,63 százalékkal vezet.
Vágólapra másolva!

A szavazatok mintegy 10 százalékának feldolgozása után a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) a második 38,64 százaléknyi szavazattal, és a szélsőjobboldali LA.O.S. (Ortodox népi riadó) a szavazatok 3,03 százalékával várhatóan most első ízben bekerül a parlamentbe.

A szavazóhelyiségekből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések előzőleg közzétett eredménye az Új Demokrácia győzelmét jelezte előre. A 45,63 százalékos első hivatalos eredmény azt jelenti, hogy a jelenleg is kormányzó pártnak sikerült megszereznie a 300 parlamenti hely abszolút többségét.

Az említett három párton kívül még két párt jutott be az athéni parlamentbe: a kommunista párt nyolc százalék körüli eredménnyel és a baloldali radikális szövetség öt százalékkal.

Az ND több ezer híve gyűlt össze vasárnap este Athén központjában a választási győzelmet ünnepelve.

A 2004-ben hatalomra került Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök akkor írta ki az előrehozott választásokat, amikor népszerűsége tetőfokán állt, és biztosnak ígérkezett pártja, az ND győzelme a Jeórjiosz Papandreu vezette PASZOK-kal szemben.

A jobbközép előnye azonban minimálisra - egy-két százalékra - apadt a baloldallal szemben, miután a kormányt rengeteg bírálat érte amiatt, ahogyan az augusztus végén a Peloponnészosz-félszigeten és Évia szigetén összesen 280 ezer hektárnyi területet felperzselő, 66 emberéletet követelő erdőtüzek ügyét kezelte.