Kongóban újra megjelent az Ebola vírus

Vágólapra másolva!
Rejtélyes lázas betegség ölt meg legalább száz embert Kongó déli részén. A megbetegedések egy részét egy baktérium okozhatta, de a WHO szerint legalább öt halálesetért a gyógyíthatatlan Ebola vírus a felelős.
Vágólapra másolva!

Az Ebola vírus újbóli megjelenése okozta legalább öt ember halálát a Kongói Demokratikus Köztársaságban - jelentette be a Világ Egészségügyi Szervezet (WHO). A közép-afrikai ország déli tartományából, Kasaiból származó vérmintákat laboratórimba küldték.

A BBC jelentése szerint az emberek három hónappal ezelőtt kezdtek megbetegedni egy rejtélyes vírustól a Kasai székhelye, Kananga körüli falvakban. A lázas járványtól több mit százan haltak meg, és még többen betegedtek meg. Az esetek egy részét valószínűleg a Shigella nevű baktérium okozta.

Az Ebola - ami fertőzött hús fogyasztásával, vagy a fertőzött emberek testnedveivel való érintkezéssel terjed - gyógyíthatatlan és majdnem mindig halállal végződik. A betegség utoljára 2001-ben Ugandában ütötte fel a fejét, akkor 400 ember fertőződött meg, több mint felük meghalt. Congóban 1995-ben volt az utolsó nagyobb járvány, a mostani helyszíntől 400 kilométerre nyugatra több mint 200 áldozatot követelt a vírus.