Lemondott a férfivécében rajtakapott szenátor

Vágólapra másolva!
Távozik posztjáról Larry Craig szenátor, akit egy férfivécében erkölcstelenségen kapott egy rendőr, aki szerint a szenátor félreérthetetlenül szexuális kapcsolatot kezdeményezett. A politikus a rendőrök csapdájába szaladt bele, akik fel akarták deríteni, valóban a homoszexuálisok találkahelye-e a mellékhelyiség. A szenátor továbbra is azt állítja, hogy nem meleg.
Vágólapra másolva!

Szeptember 30-i hatállyal lemondott mandátumáról a szexbotrányba keveredett Larry Craig idahói szenátor. Feleségével és a szövetségi állam kormányzójával oldalán tette meg a bejelentést szombaton. "Bocsánatot kérek azért, amit okoztam" - mondta Craig. A harmadik hatéves szenátori mandátumát töltő 62 éves politikus augusztus 1-jén bűnösnek vallotta magát helytelen viselkedés vádjában, amiért 500 dolláros bírságot és 10 nap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A szenátor június 11-én a minneapolisi repülőtér mellékhelyiségében szeméremsértő módon viselkedett. Vesztére egy civil ruhás rendőr irányába próbált közeledni, "félreérthetetlen gesztust" téve, így letartóztatták.

A republikánus szenátor csapdába szaladt bele, ugyanis a mellékhelyiségben éppen egy előre megtervezett rendőrségi művelet folyt, miután a hatóságok értesülést kaptak arról, hogy az homoszexuálisok találkozóhelye. Az eset öt napja derült ki, és azóta össztűz zúdult a szenátorra. Republikánus társai lemondását követelik, megfosztották kongresszusi bizottságokban betöltött vezető tisztségeitől, és a Fehér Ház közleményben adott hangot csalódottságának.

George Bush amerikai elnök a szombati bejelentés után felhívta telefonon a szenátort, és közölte vele: tudja, hogy nehéz döntést kellett meghoznia - számolt be róla Scott Stanzel fehér házi szóvivő. "Craig szenátor helyes döntést hozott mind a maga, a családja, választópolgárai, mind az Egyesült Államok szenátusa szempontjából" - jelentette ki Stanzel.

Craig tagadja, hogy meleg lenne. "Nem vagyok meleg, sosem voltam az (...) semmi rosszat nem tettem" - jelentette ki a héten újságíróknak. Soha nem volt arról híres, hogy kiállt volna a homoszexuálisok jogaiért. A mindig a családi értékek kérlelhetetlen védelmezőjeként fellépő, konzervatív szenátor azt állítja, hogy valóságos boszorkányüldözés folyik ellene. Meleg aktivisták viszont egész egyszerűen képmutatásnak tartják a magatartását, úgy látják, hogy a saját maga által is táplált homofóbia tragikus áldozata lett.

Craig ügye csak a legutolsó a Republikánus Párt tekintélyét aláásó erkölcsi botrányok sorában. A közvélemény-kutatások szerint a republikánus politikusok félrelépései jelentős mértékben rombolták a kormánypárt népszerűségét, hozzájárultak a demokrata párti győzelemhez a tavaly novemberi félidős kongresszusi választásokon.