Öngyilkos merénylő robbantott a kabuli reptéren

Vágólapra másolva!
Két afgán katona meghalt, és mintegy tucatnyian megsebesültek, amikor egy tálib öngyilkos merénylő felrobbantotta robbanóanyaggal megrakott gépkocsiját az afgán főváros, Kabul repülőtérénél.
Vágólapra másolva!

A robbanóanyaggal megtöltött gépkocsi vezetője elvétette eredeti célját, egy német katonai konvojt, és helyette afgán katonák csoportjába hajtott bele, akik egy ellenőrző pont előtt várakoztak a repülőtér katonai részének bejáratánál. A robbanásban két afgán katona életét vesztette, hét másik megsebesült.

A belépésre várakozó mintegy harminc afgán katona olaszországi kiképzésre utazott volna. Ezenkívül az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők (ISAF) öt katonája és két polgári személy is megsebesült a merényletben.

A robbanás a katonai és polgári légikikötőnek a NATO által ellenőrzött katonai övezete bejáratánál történt. Egy afgán repülőtéri illetékes közlése szerint a polgári légi járatok továbbra is menetrend szerint közlekednek.

Zabihulla Mudzsahid, a tálibok egyik szóvivője telefonon vállalta magukra a támadást, sőt, közölte a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományból származó öngyilkos merénylő nevét is.